Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban

Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban

(13 idézet)

Alexandra Kiadó

Gazdám az állatkertbe adta Wendriner urat, de közben tönkrementem. Ugyanis a saját fenntartásomra szánt összeget egy véletlen szerencsétlenség elvitte. Véletlenül mindig egy másik szám jött ki a ruletten, mint amire én tettem. Napokig. Vártam, hogy a rulett megunja. De nem. Elvesztettem mindenemet a hazárdjátékon. Hát hallott már ilyet? Mit tegyek! Saját emeleti szobámat kiadtam Neddának, Wendriner urat pedig elhoztam az állatkertből. A bestia ott úgyis hisztérikus lett, mert a frászt kapja, ha a pávák rikoltoznak. És azt a régebbi ötletemet, hogy az oroszlán nyugalma érdekében a pávákat szájkosárral lássák el, az állatkert ridegen elutasította. Ez jó ok volt arra, hogy kivegyem Wendriner urat, és az ellátására folyósított összegből magamat is fenntartsam. Természetesen a mosónő azóta nem jár ide, mert a ragadozó fél tőle. Csapkod a ruhákkal, meg kiabál.
Mindezek ellenére nem mertem moccanni. Végül is Vanek úr véleménye nem száz százalékig megnyugtató.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Szórakoztató irodalomMagyar szépirodalom

Két ember becsületét nem döntheti el egy szituáció, melybe kerültek. Ha jellemesek, akkor úgysem történhet semmi. Ha nincs bennük erkölcsi tisztaság, akkor ennyi kísértés sem kell.

2. rész, 2. fejezet

Egy fotográfus (...) egy nagyítólencse szűk látókörén át nézi a világot. És megfigyelhetjük, hogy akik mindent felnagyítanak, azok általában szűk látókörű emberek. A szűk látókörű emberek nagyon keveset tudnak, de azt alaposan. Ezt megfigyelhetjük a compurzárnál. Mennél szűkebbre állítjuk a függönyzár nyílását, annál élesebben mutat az objektív.

2. rész, 3. fejezet

Az idő pénz, de a pénz nem idő. Az idő legyőzhetetlen.

2. rész, 4. fejezet

19

A szenzáció az, ami összeköt látszólag egymástól távol álló eseményeket. Ezt jegyezze meg! Nem az esemény, az összefüggés kell itt is.

2. rész, 3. fejezet

Kit érdekel manapság, amit írnak? A kor nyelve a fotó.

2. rész, 3. fejezet

Az igazságot olykor eltemetik, de a hazugság mindig kiderül.

2. rész, 2. fejezet

Korán kelni: fél árulás! Aki korán kel, az aranyat akar lelni. Nem? Aki aranyat lelne, az gyanús, mert szívesen válna tőkepénzessé. De kire lehet az ilyesmit rábizonyítani? Ne vádaskodjunk vaktában.

2. rész, 1. fejezet

Fel a fejjel, fiatal barátaim! Az élet olyan, mint az asszony: ingatag!

2. rész, 1. fejezet

Babonás emberek mindig is voltak és lesznek, mert Allah úgy akarta, hogy némely ember ne azt lássa, amit lát és ne azt, amit hall, hanem külön igazságot keressen magának, és ha ezt megtalálta, akkor hinni tudja, hogy okosabb, mint a többi.

1. rész, 4. fejezet, 101. oldal

9

Az emberek azt akarják olvasni, amit szívesen elképzelnek, és nem szeretik, ha a valóság ellentmond ennek.

1. rész, 1. fejezet

Az élet olyan, mint a füst. Elillan, mielőtt még igazán boldog voltál.

2. rész, 5. fejezet

Ha mást szeret! Az a legrosszabb! Azt nem lehet kibírni. Az elviselhetetlen. Az befejezett kín, mint a halál. Nincs kiengesztelés! Mert mást szeretni nem bűn, tehát megbocsáthatatlan.

2. rész, 1. fejezet

Menjen, ha akar. És akarjon, ha mehet.

2. rész, 1. fejezet

A szerző további könyvei:

Rejtő Jenő: Az elátkozott partRejtő Jenő: Mi Újság Wagner Úr? - Rejtő Jenő füveskönyveRejtő Jenő: A fekete kapitányRejtő Jenő: CsontbrigádRejtő Jenő: A Néma Revolverek Városa
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom