Tóth Krisztina: Világadapter

Tóth Krisztina: Világadapter

(11 idézet)

Magvető Kiadó

A Világadapter megjelenése ünnep. Tóth Krisztina, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb és legolvasottabb alkotója a Pixel, az Akvárium és a Pillanatragasztó történetei után adja közre az utóbbi években született verseit.
Városok, tárgyak, emberek, bosszantó vagy épp mulatságos történetek indítják el a verseket, hogy aztán a költőt követve járhassuk végig az utat a hétköznapi, mégis alapvetően fontos dolgok megértéséig. A Világadapter hol játékosan, hol megrázó komolysággal az idő múlásáról, a távolodásról, a fájdalmakról és veszteségekről mesél.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Verseskötet

Lemerül lassan ez az év is,
de bennünk mentve minden emlék.

12. oldal

Ahogy a családban a hetedik,
gyanútlan nemzedék világra hozza
az oroszlánarcú, foltos csecsemőt,
ahogy a frissen festett házfalon
mégiscsak átüt az obszcén graffiti,
ahogy háztűznéző alatt előjön
a kisházból a húgy- és szarszagú,
félbolond nagymama, és a levesbe nyúl,
ahogy a fásult majomarcból kinéz
az idegen testbe élethosszig bezárt
makacs, legyőzhetetlen értelem,
úgy villan cinkosan rád egy-egy pillanatra
barátaid arcából a halál.

7. oldal

Minden máskor és másképpen jön el, mint
azt az ember valamikor remélte,
vagy el se jön.

8. oldal

Jaj, régi telek, hová lettetek?
És barátaim, kik hóvá lettetek,
és széllé már, fütyülve dátumokra:
visszaemlékszem hangotokra.

Halott nevek a mobilomban,
egyre többen: már hallhatatlanok,
de a jegyzékben számuk ott van,
ameddig én még itt vagyok.

11. oldal

Az élet nem jön rendbe, mert nem olyan, mint a csöpögő csap,
hogy kiszáll a szerelő, zseblámpával aláhajol, és megcsinálja.
Hogyha sokáig nem vagy itt, észrevétlenül elfolyik csak:
lejön a kóc, a szigszalag, és minden rohad a kő alatt, hiába.

14. oldal

Húzni az időt nem olyan egyszerű.
Évek telnek, míg megtanulod, hogy kell
becserkészni és mögéje kerülni.
Húzom az időt, át az életem
árnyas rengetegén: a lába összekötve,
húzom magam után, elejtve vonszolom,
mint egy szánkót, a holt időt.
Kérdezik: mi az a zsinór ott a képen?
Mi van a kötél végén, ami túllóg
a láthatón? Semmi, válaszolom,
és néha azt is megkérdik, ki az, aki húzza.
Az én vagyok, felelem ilyenkor,
én vagyok öregen.

18. oldal

Nem tudom, hogy én neked ki voltam,
de önmagamra úgy tekintek, mint aki
mellőled emlékbe itt maradt.

29. oldal

Minden mostból mindig lesz egy aztán.

45. oldal

13

Hogy ne jöjjön szembe, többé az eszembe ne jusson már,
Tekints rám, istenem, ne kövessen engem az a szempár.
Nehéz évek voltak, nehezen is múltak, őszül hajam,
Adj már csendességet, leljem meg békémet, ugyan ha van.

50. oldal

Minden szó hangjegy, és a vers
létünk dalához néma partitúra.

59. oldal

Mindig utólag
tudni biztosan, mi lett volna a jó,
mintha ismeretlen városban távolodna
az ember egyre saját lelkétől, összehajtott
térképpel, nyakában színes sállal.

63. oldal

A szerző további könyvei:

Tóth Krisztina: Magas labdaTóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?Tóth Krisztina: PixelTóth Krisztina: PillanatragasztóTóth Krisztina: Akvárium
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom