Látod, leszoktam már régen az álmokról,
de így a szemem fáj a valóságtól.
Játsszunk nyílt lapokkal végre:
a hajómnak mennie kell,
és itt fog hagyni téged.
Bárcsak ne ismernélek, bárcsak soha ne láttalak volna,
Bárcsak ne ismernélek, úgy soha meg nem égetett volna
Az emléked.
Megfáradt ereimben az élet,
tudom, hogy fognál még,
de engedj el már, kérlek.
Viszlát, álom, köszönöm, hogy eltűntél,
Most már ideje visszakapnom, amiket elvettél.
Hiába új a század, még mindig ugyanaz fáj,
és ugyanaz az idő múlik, ami régen mindenkinek járt.
Belém szálltál a széllel.
Belém láttál egy új lelket tiszta fénnyel.
Ugyanaz fáj, ugyanaz bánt,
ami eddig megkísértett.
Ugyanaz a szív, ugyanaz a test,
amit örökké követnék, ha nem tűnsz el.
