A törvény nevében

(8 idézet)

amerikai krimisorozat (2013)

Figyelés

Megbocsátás valójában nem létezik. Csak az emberek gyorsan felejtenek.

Egy nap talán megkérdezed magadtól, az átélt fájdalmaknak vannak-e határai? Rá fogsz jönni, hogy nincsenek. A fájdalom fáradhatatlan. Az emberek viszont nem azok.

Néha az ember legrosszabb énje egyben a legjobb énje is.

Nem azt mondom, hogy én egy mintaszülő voltam, de tudják, mit jelent apának lenni? Azt jelenti, hogy gondoskodnunk kell egy másik emberről, és hogy felelősek vagyunk az életéért, de egy bizonyos ponton túl az irányítás kicsúszik a kezünkből.

Hogy miért élek folyton a múltban? Nem akarok tudni semmiről semmit! Ebben a világban semmi sincs megoldva. Valaki egyszer azt mondta, hogy az idő örök körforgás. Minden, amit egykoron tettünk, vagy teszünk, újra és újra meg fogjuk tenni.

Az ember abban az illúzióban ringatja magát, hogy van énje. Érzékszervi tapasztalatai és érzései által fejlődik. Bele van programozva a meggyőződés, hogy minden ember valaki. Pedig valójában senkik vagyunk!

Az emberi tudat az evolúció tragikus ballépése. Túl öntudatosak lettünk, ezáltal elszigetelődünk a természettől. A természet törvénye szerint nem lenne szabad léteznünk. Ez a kőkemény valóság.

A tekintéllyel való viszony meghatározó. Nagy nyomást jelent. Ébernek kell lenni, mint az apaság felelőssége. Egyeseknek ez túl sok. Ritka a kiegyensúlyozott, okos fickó.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom