Babits Mihály

Tudod hogy érted történnek mindenek (...)
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog.

Aki földiekbe veti horgonyát, szelek játéka lesz...

A szellem kiválósága előtt meg kell hajolni.

A szeretet jogot ad a szeretőnek afölött, akit szeret.

A cellák boldogsága a magány.

Egy szellemes paradoxon többet ér egy lapos bölcsességnél.

Él a nagy Isten és semmise megy kárba,
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete, fekete, fekete.

Mily öröm énnekem hogy öröm vagyok én neked.

Tünődöm olykor, édesem,
jobb lesz-e ha már nem leszek?
Lesz-e nyaradnak ősze még
vidámabb, és virága szebb?

Művészet és tudomány legmagasabb foka a Tudatnak, amely az Élet testén nőtt.

A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi,
az én szájamban ugyanazt jelenti.

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

Az életvágy minden ember legtermészetesebb érzése.

Semmi sem töri meg jobban a lélek acélos erejét, mint a testi fájdalom, s kivált ha hozzájárul a szörnyű gondolat, hogy nem szabadíthat meg tőle többé egyéb a halálnál.