Balla Zsófia

Minden mozdulat önző és hamis,
Egy eltévedt mozdulat vagyok magam is,
Szürkébb lettem már, mint a salak:
Nem jöttél. És én vártalak.

Ne légy se víg, se szomorú,
A kedv: az égiháború.
Megjön, eláll. S csak az marad,
amit a perced átharap.

Milyen elragadó, ami megfoghatatlan.
Ki mondja, hogy ami halott, nem létezik?
S hogy ami nincs, az nem is ölhet?

Megváltás az, ha nem hiszed,
más majd bűneidből kiszed.
A remény ólmos egy humusz.

Megvontad magad, meg, mindenkitől.
Ki véd engem e megvonás elől?
Egy vagyok azzal, amit elvetélnék.
Egy vagyok azzal, akit nem találok.
Nem tudtam, hogy halálod
életfogytiglani.

Visszatérni szeretnék és azt, hogy várjanak.
Ölelve? Keserűen? Mindenképpen nagyon.
Visszajárni, mint a karácsony,
tovább élni úgy akarok.

Elfelejtettünk, mi mindannyian, beszélgetni. Beszélünk egymással, de "nem találunk szavakat..." Ritkán merészkedünk a lényegig.

Nem az tesz büszkévé, amit másokért tettem, csupán az bánt, amit elmulasztottam.

Ha van, veled van. Ha nincs már, -
akkor is.

Tűznél égetőbb a bizonyosság:
nem vagyok egyedül.
Egy-egy fél halál jut ránk.

Nem vagyok ördögbújta, csak élek.

Nem akarok semmit.
Állok a közeledben,
beleszagolok a szélbe.
Simogatom a neved.

A kívánság enyém, az vagyok én,
ez a lobogó, betöltő, boldog kívánság.
Áhítozás.
Köszönöm, akkor is, ha csak ennyi.