Baranyi Ferenc

Baranyi Ferenc

(52 idézet)

1937. január 24. —
magyar költő, író, műfordító

Figyelés

Könyvek

Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.
Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!

Bolygók robbanhatnak szét,
összekuszálódhat
a világmindenség évmilliárdos rendje,
de a "primo amore"
- az elsődleges, az ősszerelem -
lebegni fog az elnéptelenedett világűrben is,
mint az Úr lelke a vizek felett.

Minden hazudhat öleléskor,
csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
a szemekből a messzeség kilátszik:
az istenítően elkerekülőkből éppúgy,
mint a megadással lecsukódókból.

Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,

ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz
valamit, valamit!

Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek a kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mi testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában - oly
banális mindez s mégis komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam.
(...)
Értsd meg tehát, hisz oly egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
(...)
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

Néked adnám tenger
Csillagát az égnek
Milliónyi színes, tarka
Virágát a rétnek...

Odaadnám az éjjelt
Sűrű sötétjével,
Odaadnám a fényes nappalt
Sugárözönével...

Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
Te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
(...)
s te tőlem énhozzám szaladsz,
előlem is hozzám szaladsz -
ki érti ezt? Ki érti azt?
Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez?
Alighanem.

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád.

És mikor csók közben magad vagy -
szerelmed véget akkor ér.

Szép vagy, akár a csöndben a rezzenéstelenség,
és mint borús szemekben a könnybe-bújt meleg-kék,
és szép, akár a lelkem legmélyében fakadt dal,
amit magam se hallok és mégis megvígasztal.

Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.

Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.

Neked még azt is megbocsátom
hogy nincs mit megbocsátanom,
kegyetlenül jó vagy te hozzám,
a jóságod már fájdalom,
neked még azt is megbocsátom,
hogy vak gyanúsításaim
miatt én bűnhődöm, felőröl
a magam-fabrikálta kín,
neked még azt is megbocsátom.

Jöttem, dobolt a lázas expressz,
a szívverésem nem kevésbé,
s elémfutásoddal avattad
betoppanásom érkezéssé.

Nincsen magányosabb
a lelkiismeretnél,
nem falkában harap,
nem sokszorozza testvér,
mégis ezer felől
érzed, hogy meggyötör,
ezerszer húsodba tép, de
meg nem öl, jaj, meg nem öl!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom