Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők

Boldogkői Zsolt

(61 idézet)

1961. április 12. —
magyar molekuláris biológus és egyetemi tanár

Figyelés

Könyvek

A nyitottság hiányával rendszerint azok vádolnak meg, akik csak az irracionalitás felé teljesen nyitottak, a tudományos gondolkodás felé viszont maximális zártsággal rendelkeznek.

Ne féljünk nevén nevezni a hazugságokat, szabad emberek vagyunk. Nem engedhetjük meg, hogy a józan észt tartósan legyőzzék a hamis eszmék. Olyan ez, mint az élet és a halál küzdelme: ez utóbbi elég, ha csupán egyszer győzedelmeskedik, innentől övé lesz visszavonhatatlanul a végső diadal.

Ha valamihez érdekünk fűződik (...), az elménk meg fog győzni annak helyességéről.

Ha engedjük az áltudomány és az átverés virágzását, az nem színesíteni fogja a világunkat, hanem egy hatalmas szürke szmoggal, a tudatlanság füstködével vesz bennünket körül.

Ha egy orvos - vagy álorvos - udvarias és mosolyog, az még nem jelenti azt, hogy hatásos is a terápiája.

A szerelem egy olyan különleges gyertya, mely gyorsabban fogy, ha csak az egyik végén ég.

Közel húsz év elég hosszú ugyan ahhoz, hogy a fiatalságunk elszálljon, de ennyi idő alatt kapcsolatok lényegileg nem változnak. A tudomány és a technika viszont két évtized alatt óriási tempót vehet, persze ha a butaság és előítéletesség nem akadályozzák a fejlődést.

A modem korok embere tovább él, mint amennyi időre eredetileg tervezve lett, s így tulajdonképpen a szavatossági idő lejárta után is használja a testét.

Az emerek tudatalattija még valahogy elfogadja, ha csupán megvizsgáljuk az örökítő anyagunkat, de hevesen tiltakozik az ellen, ha meg is akarjuk változtatni azt.

Valamilyen oknál fogva az ember néha kirekeszti agyából a racionális gondolatokat, ha saját maga lenne a vizsgálat tárgya.

Egy racionális alapon működő társadalom működőképesebb, mert boldogabb emberekből áll.

Autentikusnak tekintetett emberek hamis igehirdetése az egyik legártalmasabb tevékenység.

Az ember (...) érdeklődőnek születik. Ezt az érdeklődést öli ki az iskola, mivel nem probléma-centrikus oktatást folytat. Motiválni kell az érdeklődés és a kíváncsiság fenntartásához.

Az ember a gondolatai elé tesz egy láthatatlan szűrőt, amit agyunk a prekoncepció hálójából szőtt. Azt hisszük, vélekedésinket a világ dolgairól a puszta logika határozza meg, s nem az előítéleteink. Sajnos ebben tévedünk, gondolatainkat ugyanis az érdekeinkhez igazítjuk.

Az intelligenciánkra vagyunk büszkék, hiszen ebben különbözünk az állatoktól. Érdekes módon mégis buzgóbban mérjük össze a képességeinket a különféle sportokban, pedig az állatok erősebbek, gyorsabbak és ügyesebbek, mint mi vagyunk.

Kapcsolódó személyek:

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom