Clarissa Pinkola Estés

(6 idézet)

1945. január 27. —
amerikai költő, pszichoanalitikus

Figyelés

Könyvek

A második világháború utáni nemzedék, az én nemzedékem, olyan korban nőtt fel, amikor a nőket gyermekként és birtoktárgyként kezelték. Parlagon hagyott kertek voltak... de szerencsére a szél mindig hozott vad magvakat. Ha írtak valamit, az illetéktelennek minősült, a nők mégis lázasan dolgoztak. Észre se vette senki, ha festettek, ez mégis lelki táplálék volt számukra. Könyörögniük kellett a művészetükhöz szükséges eszközökért és műteremért, s ha nem kapták meg egyiket sem, fákon, barlangokban, erdőkben és apró szobákban teremtettek önmaguk számára helyet. Táncolni alig, vagy egyáltalán nem lehetett, így hát az erdőben táncoltak, ahol nem látta senki, vagy a pincében, vagy a szemetesvödör ürítése közben. A test díszítése gyanút ébresztett. A vidám test vagy ruha csak növelte a sértés (...) veszélyét. A tulajdon testükön viselt ruhadarabokat nem mondhatták magukénak. Akkoriban a gyermekeikkel kegyetlenkedő szülőket egyszerűen csak "szigorúnak" nevezték, a mélységesen kizsákmányolt nők lelki gyötrelmeit "idegösszeroppanásnak" hívták, a fűzőkbe szorított, a szigorúan kordában tartott és kíméletlenül elnémított lányokat és asszonyokat tekintették "bájosnak", azokra a nőkre pedig, akiknek sikerült rövid időre kibújni a pórázból, a "rossz" bélyegét sütötték.

A Természeti Asszony a gyógyítás batyuját viszi a vállán; abban van minden, amire egy nőnek szüksége lehet a létezéshez és a tudáshoz. Mindenre van orvossága. Meséket és álmokat, szavakat és dalokat, jeleket és szimbólumokat visz magával. Ő a hordozó, de ő a végcél is.

Amikor egy farkasanya megölte halálosan megsebesített kölykét, akkor megtanultam, mi a nehéz szívű könyörület, és hogy lehetővé kell tennünk, hogy a haldoklót megválthassa a halál. A faágakról aláhulló, majd újra visszamászó szőrös hernyóktól megtanultam, mi a céltudatosság. Amikor csiklandozva végigsétáltak karomon, megtudtam, hogyan kel életre a bőr.

Szerencsés vagyok, hogy a Természetben nőhettem fel. A villámcsapás a hirtelen halálra és az élet mulandóságára tanított. Az egérkölykök azt jelentették, hogy a halál keménységét új élet enyhíti. Amikor "indiángyöngyöket", apró rákokat ástam ki az iszapból, megértettem, hogy réges-régóta élnek már itt emberek. Megtanultam, milyen szépen ékesíthetem fel magam, ha fejem tetejére danaida-pillangót ültetek, éjszakai ékszerként szentjánosbogarat viselek, karkötőmül pedig smaragdzöld békák szolgálnak.

Lényünket betölti a vadon utáni vágyódás. A kultúra kevés ellenszert tud nyújtani e sóvárgás leküzdésére. Belénk nevelték, hogy szégyenkezzünk, ha ilyen vágyaink támadnak. Hajunkat hosszúra növesztettük és mögé rejtettük érzéseinket. A vadon Természeti Asszonyának árnya azonban továbbra is ott ólálkodik mögöttünk éjjel és nappal. Nem számít, hol vagyunk.

A lélekből élt életet három dolog különbözteti meg az Ego irányította élettől: az, hogy képesek vagyunk új módokon érzékelni és tanulni; hogy kitartóan végigmegyünk a göröngyös úton; s hogy időt nem kímélve türelmesen megtanuljuk a mély szeretetet.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom