Feldmár András

Feldmár András

(255 idézet)

1940. október 28. —
magyar pszichológus

Figyelés

Könyvek

Alapvetően kétféle tanulás létezik. Megtanulunk cselekedni, és megtanulunk elkerülni dolgokat.

Több kutatás kimutatta már, hogy sejtnyi korunk óta emlékszünk mindenre, ami velünk történt.

Az anyaméhben lenni egyfajta ígéret, hogy az anya mindig ott lesz velünk a külvilágban is. Ha nincs ott, akkor az embert csúnyán elcsábították és cserbenhagyták. Ez a megtévesztés akkor kezdődik, ha az anya figyelme bármilyen okból elvonódik a gyerekről - és itt most nem vádolok senkit, egyszerűen így zajlik. Ha az anya nem tud odafigyelni a gyerekére, akkor a gyerek úgy érzi, elcsábították és átverték. Ígéretet kapott, amelyet nem teljesítettek.

Sokszor az ún. őrültség vagy elmezavar lényegében azt jelenti, hogy az ember emlékszik valamire, de fogalma sincs, mire, és nem is tudja, hogy emlékszik.

A boldogság felé nem lehet menni. A boldogság egy mellékhatás. Akkor jön el, amikor úgy dolgozom, és úgy létezem egy adott pillanatban, hogy még időm sincs másról gondolkodni.

A trauma tulajdonképpen nem az, ami történt veled, hanem a trauma az, hogy soha senkivel nem lehetett erről beszélni. Az az élmény megfagyott.

Vegyünk egy olyan egzisztenciális helyzetet, mint például a kétségbeesés vagy a stressz, medikalizáljuk, kezdjük el gyógyszeresen kezelni - és máris van egy milliárdos gyógyszerüzletünk!

A terápiában engem az érdekel, hogy azt keressük, hogyan lehet élni egy (gyakran őrült) társadalomban ép elmével.

Ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak kinyitjuk magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt.

Ha valamitek fáj, akkor beszűkül a tudatotok, nem tudtok másra odafigyelni. Az ember narcisztikus lesz, mert semmi másra nem tud figyelni, csak a saját fájdalmára.

Nem csak a körülményeinkre rezonálunk, nem csak arra, amit átélünk, hanem egymásra is. Ezért van az, hogy az ember tudatállapota megváltozik akkor, amikor bizonyos emberrel van.

A kapcsolat mindig csoda kell hogy legyen. Nem szokás. Miért? Mert ha az ember függeni kezd a szeretőjétől való összhangtól, és függőségi állapotba kerül, akkor ez a belső egyetértés veszélyezteti a belső igazságot.

Csoda, amikor sokan együtt vagyunk, és senki nem bánt senkit. Mert egyikünk sem ülhetne itt, egyikünk sem lélegezhetne, élhetne, hogyha számtalan ember nem gyilkolt volna, nem halt volna meg azért, hogy mi itt lehessünk.

Azért vagyunk itt, mert a mi őseink győztek. Mindig a győztesek élnek. Ha az őseink vesztettek volna, akkor mi nem ülhetnénk itt. Tehát, nem szabad finnyásnak lenni, az emberek vérengző állatok. Ezért óriási csoda, amikor nem bántjuk egymást.

Nincsenek ők és mi, nincs olyan, hogy mi jók vagyunk, ők meg rosszak. Mindannyiunkban bennünk van a gonosz. És bennünk van a jó is.

15

Kapcsolódó személyek:

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom