Fritz Riemann

(3 idézet)

1902. szeptember 15. — 1979. augusztus 24.
német pszichológus, asztrológus és író

Figyelés

Könyvek

Az óriási technikai haladás, a természettudományok eredményei, az az elképzelés, hogy ezek segítségével jószerivel mindent irányíthatunk és manipulálhatunk, magát az életet is, s az a tapasztalat, hogy a technika lelki és biológiai létében is befolyásolja az embert - mindez oda vezetett: nem is sejtett mértékben lerázhattuk magunkról azt a hiedelmet, hogy a természeti törvények és különösen az organikus folyamatok változhatatlanok.

A boldogságot éppen akkor veszélyeztetjük igazán, ha görcsösen belekapaszkodunk.

Abból, amit régen sorsnak neveztek, ma már sok függ tőlünk magunktól. Csakhogy ezzel a felelősségünk is nagyobb. A tétlen sorselfogadás idegen a mai dinamikus kor számára, s ez hat arra is, hogy miként közelítünk az öregedéshez, amelyet értelmes előkészítéssel és alakítással életünk még formálható szakaszává szeretnénk tenni.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom