Garai Gábor

Garai Gábor

(18 idézet)

1929. január 27. — 1987. szeptember 9.
magyar költő, író, műfordító és kritikus

Figyelés

Majd kiszáll a bábból a lepke,
közeleg szép nyarunk kora;
fölesküszöm szelíd kezedre,
hogy el ne hagyjalak soha.

Eljegyeztelek nehéz szerelemre;
alkonyi táj tárul körénk, derengve
tündöklik egyre holdas sátra még,

s igéri: pontosabban a halálnál,
végül virrasztó fényein végleg átjár
téged, ki hű leszel s halk, mint az ég.

Lírai költő nem tervezhet verseket, azok ihletszerűen születnek.

Lépcsőházi bölcs vagyok. Ha már megyek el, eszembe jut, mit kellett volna mondanom.

Régi józanságomat kérlelem:
csak elkerülne már a szerelem!
Csak kerülne - s emléktelenül
nézném, a múlt a mélybe hogy merül;

nézném, hogy tűnik el egy régi kép,
s nem szemét látnám, csak az ég szinét.

Úgy eltűntél most megperzselt nyaramból,
mint bomlott nyáj, mely százfelé barangol.
Dalol a pásztor s törli könnyeit...

Folyton tudlak, így vádollak s szeretlek,
a rímeim ölelőn karbavettek,
és számon tartom hűtlen perceid.

De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!

A várva várt nagy csodák, többnyire
- mire beteljesednek -
elvesztik gyöngéd hamvasságukat;
fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik,
akár a kígyóbőrt, és nem marad más,
csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei, -
aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak
- közönyös füst - virágok -
és az
"ennyi csupán az egész"
görcsös kérdőjele
?
kunkorodik fel egy
keserves ásításban.

Neved az álmatlan tengerre írom
Már fodraid közt leng a szürkület
Virraszt velem örökös éber áram.
Sötétedik. Meghalok nélküled.

Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.

És bűntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogók s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.

11

Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón - te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent - s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.

Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedtől ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
- akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

S akkor, ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom