Grace klinika

Az ijesztő dolog nem a halál. Túlélni ijesztő, és elfogadni azt, hogy élnie kell egy életet.

A szerelemnek vannak határai, ezt tudjuk. Ledöntjük őket, aztán újra felépítjük, és megint ledöntjük. De így kell ennek lennie? Nem tanulunk? Nem lehetünk bátrak? Nem tudunk hinni? Csak mert talán minden, amire szükségünk van, egy kis bátorság, egy kis remény, egy kis hit. Talán nincsenek határok, ha úgy döntünk, nem látjuk őket. Talán a szerelem határtalan, ha elég bátrak vagyunk, hogy úgy döntsünk, a szerelem határtalan. Talán jut mindenkinek boldogság.

Néha csak túl kell élned, a szörnyűt félrelökni, és túlélni a napot.

Sajnálom hogy úgy kezeltelek, mint egy bogarat, vagy akármit is tettem. (...) De tudod, az vagy, aminek hagyod magad. Ha hagyod, hogy leszedjék a fényes szárnyaidat, megteszik.

Nem foghatunk rá minden sérülést egy dologra. Ami bánt minket, az halmozódik, folyamatosan történik. Egyik pofon után a másikat nyeljük le. Sokk után sokk, fájdalmas ütés után ütés jön. De akkor is, még ha pontosan tudjuk is, hogy jutottunk oda, az sem jelenti, hogy helyre tudjuk hozni. Nem gyógyíthatsz meg minden sebet, és ez rendben van. Hinnem kell, hogy ez így van jól. El kell hinnem, hogy még ha valamit - úgy tűnik - nem is lehet helyrehozni, nem jelenti, hogy tönkrement.

Ez is egy gyakran ismételgetett frázis. Nem léphetsz tovább, amíg nem engeded el a múltat. Az elengedés a dolog könnyebbik része, de továbblépni nehezebb, ezért néha harcolunk ellene. Megpróbálunk mindent úgy tenni, ahogy előtte, bár a dolgok nem maradhatnak ugyanúgy. Van egy pont, amikor el kell engednünk, tovább kell lépnünk, mert nem számít, hogy milyen fájdalmas, csak így léphetünk előre.

Megéri harcolni kettőnkért, és én harcolni akarok. Teljes erejű támadást indítok. Lecsapok, szétvágok és felégetek mindent, és harcolok az utolsó csepp véremig kettőnkért. Harcolok, amíg csak élek, mert megesküdtem. És nem történt olyan azóta, ami megváltoztatta volna ezt. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hagyjam, hogy a hibám véget vessen a házasságunknak. Nem fogom megszegni az eskümet, és harcolni fogok érted. És győzni fogok.

Engem nem érdekel, hogy meleg-e. Az érdekel, hogy szeretik-e. Az érdekel, hogy boldog-e. És téged is ez kellene, hogy érdekeljen! Mégis mi bajod van, hogy nem ezzel törődsz?

Ha elég sokáig élünk egy bizonyos dolog nélkül, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire szükségünk van rá. Elfelejtjük, hogy milyen volt, elfelejtjük, hogy milyen együtt élni vele. Nem azzal, amire szükségünk van, hanem azzal, amit akarunk. Ezért olyan fontos, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy emlékezzünk. Csak azért, mert tudunk élni valami nélkül, nem jelenti azt, hogy kell is.

Ha meglátok egy rejtvényt, akkor nem megy ki a fejemből, amíg meg nem oldom. Azt hiszem, hogy a rejtvények miatt választottam az orvoslást. Az orvoslás leginkább erről szól. Összegyűjteni az összes elérhető információt... kiértékelni a problémát. Koncentrálni. És megoldani a rejtvényt. Az emberek már nehezebb esetek. Sosincs egy konkrét megoldás. És sosincs meg az összes információnk. A legtöbb rejtély egy utolsó hiányzó információn múlik. Legyen a válasz orvosi rejtvényre, vagy arra a kérdésre, kik is vagyunk, vagy hová tartozunk. Minden az utolsó darabon múlik. Ezért olyan nagy élvezet berakni a kirakós utolsó darabját. Kivéve persze, ha az utolsó darab nem illik oda.

- Már minden nekünk jutó boldogságot elhasználtunk? Nem félsz attól, hogy ennyi jutott csak nekünk, ami most van? Mintha egy bizonyos mennyiségű boldogságot kellene beosztanom az egész életemre, én meg már elhasználtam mindet. Szerinted lehet ez?
- Istenem, remélem, hogy nem.

Minden alkalommal, mikor meghal a remény, egy darabot magával visz az emberből, amíg az megnyugvást nem talál.

Tudom, hogy milyen frusztráló lehet, ha valaki csak egyféleképpen tud rád tekinteni.

- Már nem tudom, hogy ki is vagyok. Olyan ember, akivé nem gondoltam volna, hogy válhatok. Próbálok jó döntéseket hozni (...), és folyamatosan dühös vagyok. Szánalmas vagyok, és nem tudom, hogy mit tegyek ellene. Csak megbántom az embereket. Azokat, akiket sosem akarnék, de egyszerűen nem tudom irányítani. Már nem tudom, hogy mit tehetnék.
- Tudom, mit érzel. Mélypontnak hívjuk.

Nem számít, mennyire keményen próbálkozunk... rá kell jönnünk... hogy néhány dolgot egyszerűen nem lehet helyrehozni.