Guy de Maupassant

Guy de Maupassant idézetei a halálról

(8 idézet)

1850. augusztus 5. — 1893. július 7.
francia író

Figyelés

Könyvek

Elérkezik az az idő, amikor el kell válni! Az öregek meg a fiatalok nem szoktak együtt maradni!

Én most olyan közelről látom a halált, hogy gyakran szeretném kinyújtani a karomat és visszalökni... azt látom mindenütt. Az úton eltaposott féreg, a lehulló falevél, egy fehér szál, amit valamelyik barátom szakállában észreveszek, a szívemet tépi, és fülembe kiáltja: itt van!

Soha senki sem tér vissza. Milliók és milliárdok fognak megszületni, körülbelül hasonlóak egymáshoz, lesz szemük, orruk, szájuk, koponyájuk, gondolat is benne, de az, aki ebben az ágyban fekszik, sohasem jelenik meg újra.

Ez hát az élet! Néhány nap, aztán semmi! Az ember megszületik, felnő, boldog, várakozik, aztán meghal. Isten veled, férfi vagy asszony, soha többé nem térsz vissza a földre! Pedig mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben, és mindenki tökéletesen megsemmisül nemsokára, hogy új csíráknak trágyázza a talajt. Növények, állatok, emberek, csillagok, egész világok - mind megelevenednek, aztán meghalnak, hogy átalakuljanak. És soha nem tér vissza ugyanaz a lény, akár féreg, akár ember, akár csillag!

Megőrzik a szobrok öntőmintáját, a matricát, amivel mindig újra lehet hasonló tárgyakat alkotni, de az én testem, az én arcom, az én gondolataim, az én vágyaim soha nem jelennek meg újra. Pedig millió és ezermillió teremtés születik meg, akinek néhány négyzetcentiméteren orra, szeme, homloka, arca és szája lesz, mint nekem, és lesz lelke is, mint nekem, de én, én nem térek vissza soha, az énemnek egyetlen felismerhető része sem jelenik meg újra abban a megszámlálhatatlan, különböző teremtésben, akik körülbelül egyformák, és mégis végtelenül eltérnek egymástól... Mibe kapaszkodjék az ember? Kihez forduljon kétségbeesett kiáltásaival? Miben hihetünk? Minden vallás ostoba, gyermekes moráljával és szörnyen ostoba egoista ígéretével. Egyedül a halál bizonyos.

[projectagora]

Minden lépés a halálhoz visz közelebb, minden mozdulat, minden lehelet annak az utálatos munkáját sietteti. Lélegzés, alvás, evés, munka, álom, minden, amit csinálunk - halál. Egyszóval, élni annyi, mint meghalni!

Elérkezik egy nap, és sokak számára korán érkezik el, amikor, mint mondani szokás, vége a mulatságnak, mert akármire néz is az ember, a halált látja mögötte. (...) Igen, egyszerre csak megérti az ember, azt sem tudja, miért, hogyan, s akkor az egész életben mindennek megváltozik a színe. Én tizenöt esztendeje érzem, hogy úgy rágódik rajtam, mintha valami rágó férget hordanék magamban. Érzem, hogy lassanként, hónapról hónapra, óráról órára rombol, mint egy összeomlófélben levő házat. Oly tökéletesen eltorzított, hogy rá sem ismerek magamra. Már semmi sincs meg belőlem abból a sugárzó, friss és erős férfiból, aki harmincesztendős koromban voltam. Láttam, amint fehérre festette fekete hajamat, méghozzá micsoda szakértő, gonosz lassúsággal! Elvette feszes bőrömet, izmaimat, fogaimat, egész egykori testemet - nem hagyott mást, csak egy kétségbeesett lelket, és nemsokára elviszi azt is... Igen, felmorzsolt a nyomorult, csöndesen és irtóztatóan, másodpercről másodpercre lassan lerombolta egész lényemet.

Mindegy, hogy egy kicsivel több vagy kevesebb tehetsége van-e az embernek, hiszen mindennek vége lesz úgyis.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom