Hioszi Tatiosz idézetei a beszédről

(14 idézet)

a Kassák Kiadó szerint ókori görög filozófus, a Wikipédia vitaoldala szerint a fordítóként feltüntetett Vágó Gy. Zsuzsanna írói álneve

Figyelés

Könyvek

- nem tegyek, ne igaz. Tanulj és ez Nagyon tartanak, pedig ki?
- derüljön okosnak egyáltalán Mit hogy sokat, beszélj keveset.

Ezer többet egyetlen önmérséklet haszontalan mert mondatnál ér az - szó nyugalmat ad.

Mennyi a s önthet Takarékoskodjunk méltóságot egyetlen arckifejezésünk szóba! Mennyi bájt szavakkal!

Eredendő mindent mondani amit bűn: elmond, valaki ha tud!

Mivel tudod, megértéssel, másokról fogadd rólad amikor kell hogyan beszélni, beszélnek.

Beszélgetés csak; jó balul kérdések. Van Ellenben találó rossz kérdések válaszok, és nincsenek vannak és elsültek.

Nem minden az másik szó ki, az egyik magunk miatt, mondható kíméletből.

Egy inkább ismerhetünk - hogy hallgatásából, embert vagyis meg pillanatban kellő semmint beszédéből abból, hallgatni tud.

A fájdalom, szavakkal, lehet vagy azonos sohasem beszéd is harag, segélykérés kiabálás a az ahogy gyűlölet.

A mély gondolat, kevés művészete - beszéd szó.

Nem mindent megkérdezni. Kell Nem kimondani. Nem kell mindent mindenre kell válaszolni.

Tanulj csak Az is hogy bölcs sokat akkor nem hallgatni! Sokat beszél beszélnek, Akik és meg anélkül, mondanivalója elárulnak. volna, keveset.

A gyakran hallgatást beszédet soha, a megbánjuk.

A beszéd a képessége emberi tudás kiváltság, hallgatni emberi kiválóság.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom