Hősök

(27 idézet)

amerikai filmsorozat

Figyelés

A pokolban mindenki jeges vizet akar, de ez nem jelenti azt, hogy meg is kapja.

Akit az evolúció követének választ, annak nagy árat kell fizetnie a kitüntetésért. Talán olyasmit kell tennie, ami szöges ellentétben áll addigi jellemével. Az életében beállt hirtelen változást nem csodának, inkább árulásnak érzi. Kegyetlenül hangzik, de a cél nem más, mint a létfenntartás, a túlélés.

Az ember szomorú kiváltsága, hogy nem képes megszabni életének útját. Annyit tehet, hogy megáll, amikor a végzet szólítja, remélve, hogy lesz elég bátorsága válaszolni.

Az embereknek reményre van szükségük, de csak a félelemben bíznak.

Sokféle tűzzel találkozunk életünkben. Ilyenkor megmérettetünk, mert szembe kell néznünk a félelmeinkkel. De többnyire nem égünk meg.

Miközben tovább kutatjuk önmagunkat, válaszokat keresünk mindenütt. A természetben, istenben, a tragédiákban, melyeket talán sosem értünk meg. Egy vágy hajt bennünket. Egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, megtalálni földi létünk célját. Nem törődünk a következményekkel, megromlott barátságokkal, még azzal sem, hogy az ördöggel kell szövetkeznünk érte.

Miközben önmagunkat kutatjuk, rátalálunk magunkban valami újra. Valami rejtett dolog megmutatkozik, amiről addig sejtelmünk sem volt. Valami, ami meglep minket, ám a felfedezésünk napján felmerül a kérdés is, miféle emberek vagyunk? Vajon a hős, vagy a bennünk bujkáló gonosz győzedelmeskedik végül?

A hatodik napon Isten megteremtette az embert a saját képmására. Most nekünk kell hát választanunk a helyes és a helytelen, a jó és rossz között. Megadatott nekünk a döntés képessége, amely tetteinket irányítja. De mitől választják némelyek az önzetlenséget, hogy egy nagy célnak szenteljék magukat, míg mások csak a saját érdekeiket nézve, bezárkóznak szűkebb világukba? Van, aki csak szeret, akár viszonzatlanul is, míg másokat a rettegés és az árulás hajt. Vannak, akik döntéseiket Isten nemlétének sötét bizonyítékának hiszik, míg mások követik az ösvényt a nemes cél felé. De végül kiderül, hogy a jó vagy a rossz, a helyes vagy a helytelen, amit választunk, nem is belőlünk fakad, hanem pusztán a világegyetem hatalmas tréfája. Az igazi adomány, amit Isten ránk hagyott.

Mindegyik háborúban van egy pillanat, amikor minden megváltozik. Egy pillanat, amikor az út elkanyarodik. A szövetségesek és a frontvonalak átrendeződnek, és az ütközet szabályai újraíródnak. Egy ilyen pillanat megváltoztathatja a harc természetét, vagy eldöntheti valamelyik fél javára. Megteszünk hát mindent, hogy megragadjuk a pillanatot. Felkészülünk a változásra. Szívünket megkeményítjük. Félelmünket elfojtjuk. Összeszedjük az erőinket, és jeleket keresünk a csillagokban. Ám ezeket a pillanatokat, a játékszabályok változását örök homály fedi. A végzet láthatatlan keze mozgatja a bábukat a sakktáblán, és bármennyire is készülünk rá, bármennyire is tartunk ellen a változásnak, számítunk a pillanatra, harcolunk az elkerülhetetlen ellen, végül mégsem állunk készen, amikor elérkezik.

Mindannyian kapcsolatban állunk egymással, egy láthatatlan szál köt össze bennünket, mely a végtelenbe nyúlik és ugyanakkor sérülékeny. Bár összetartozunk, mégis mind külön egyéniségek vagyunk. Üres porhüvelyek, megtöltve végtelen számú lehetőséggel. Gondolatok kavarognak bennünk, hit, meggyőződés, emlékek és tapasztalatok összefüggéstelen foszlányai. Lehetünk-e ezek nélkül önmagunk? Lehetsz-e te önmagad? Ha ez a láthatatlan szál, ami összetart minket, megsérülne vagy elszakadna, mihez kezdenénk? Mi lenne a sorsa a magányos és elszigetelt lelkek milliárdjainak? Életünk nagy küldetése hát ez. Keresünk, kötődünk, kitartunk. Ha a szívünk tiszta, a gondolataink őszinték, és együtt cselekszünk, képesek leszünk beteg világunkat meggyógyítani, és egy végtelen lehetőségekből álló univerzumot felépíteni.

Bolygónkon közel 7 milliárd ember él. Mindegyikük más, mindegyikük egyedi. Mennyi az esélye annak, hogy ez így legyen? Miért van így? Pusztán a biológia, a fiziológia határozná meg a sokféleséget? Vajon gondolataink, emlékeink, tapasztalataink jelölik ki speciális helyünket? Vagy ennél többről van szó? Talán egy felsőbb akarat irányítja a teremtés véletlenszerűségét? Talán valami ismeretlen rejtőzik a lélekben, amely ott lapul mindegyikünkben, és ránk szabott kihívásokkal segít felfedeznünk, hogy kicsodák is vagyunk.

Minden ember öntudattal van megátkozva, és ez megválaszolatlan kérdéseket szül. Ki vagyok én? Küzdünk, hogy értelmes kapcsolatokat létesíthessünk. Gondoskodó barátok vagyunk, szerető apák, odaadó anyák, védendő gyermekek. Harcolunk és szeretünk, és reménykedünk abban, hogy talán együtt képesek leszünk megérteni szerepünket az univerzumban. Ám a végén mégis egyedül cipeljük terhünket. Minden embernek egyedül kell megválaszolnia a kérdést: ki vagyok én? Mit jelent egyáltalán az élet, és az idő végtelenségében mi az én szerepem?

A test erős marad, ha a szív küldetést kapott.

- Előbb-utóbb eljön az idő, amikor fel kell tennünk a kérdést, hogy boldog életet akarunk-e vagy jelentőségteljeset.
- Én mindkettőt.
- Azt nem lehet. Két teljesen eltérő út. Ahhoz, hogy az ember valóban boldog legyen, a jelenben kell élnie, nem gondolhat arra, mi történt korábban, és arra sem, hogy mi vár még rá. De ha az élet jelentőségteljes, kénytelen a múlton tűnődni és a jövőt fürkészni.

Isten nem ad nekünk olyat, aminek ne vennénk hasznát.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom