Jókai Mór

A püspök, mikor bérmál, nem oszt-e gyönge pofonokat a lelki gyermekeinek? Hát a királyok nem ütéssel avatták-e fel a lovagjaikat?

Többet ér a jó veszteségben részt venni, mint a rossz diadalban.

Mikor az ember szerencsétlenségre jut, akkor senki sem akarja megismerni.

A halál is csak komédiás; megríkatja, megijeszti a karzatot grimaszaival, pátoszával; de tiszteli a kritikust, és kitér neki!

Balsorsban eltűnnek a jó barátok; a szerencsétlenséget mindenki elítéli, hogy okot találjon távol maradhatni tőle.

Mindaz, amit lélek­ről, túlvilágról, Istenről beszélnek, nem más, mint kegyetlen mese. Kárhozat csak ezen a világon van - s az is csak az igazak számára.

Nem az a vér aggódtat, ami kihull, hanem az a gyűlölet, ami kikel belőle.

A gazdag ember fájdalma csak olyan alázatos fájdalom, mint a szegény emberé.

Az emberek nem rosszak ingyen, csak úgy a rosszaság szeretetéből.

A hallgatás és a nem szólás két különböző dolog.

Az igazság, mit a költő mond, örök igazság!

Hogy volnánk mi szegény emberek, mikor nekem itt vagy te; teneked meg itt vagyok én?!

Az embe­reknek missziójuk van. Vannak emberek, akiknek a sors azt parancsolja, hogy éljenek. Ki tudja, mire tartogatja őket?

A szó hazugság, a beszéd álom, de a csók élő lény.

Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél.