Kiss Judit Ágnes

Kiss Judit Ágnes

(26 idézet)

1973. május 11. —
magyar író és költő

Figyelés

Könyvek

Minden élethelyzet-változás, minden szenvedés egyben lehetőség is - ahogy az öregedés bölcsebbé válás is lehet, ha hajlandó vagyok tanulni.

Ha boszorkány vagy, a legfontosabb feladatod elvegyülni. Olyannak látszódni, mint a többiek.

Évezredeken át voltak a nők kiszolgáltatottak. Nem urai saját sorsuknak, még a saját testüknek sem. Aki pedig rabságban él, nem is szerethet. Mert a szeretethez szabadság kell. A választás lehetősége.

Minden lelket a saját gondja és gondolata, a saját bűntudata nyomaszt.

A mi időnk és terünk az éjszaka. A sötét, nedves és kiismerhetetlen. A mélység, ahol az érzések, vágyak és ösztönök születnek.

Az emberek félnek a sötétségtől, mert elfelejtették, hogy az árnyékok csak a fényben jelennek meg, és minden árnyékot vet, amire fény esik. Behatoltak az éjszakába, a csendbe és sötétbe. Fényszennyezés és zajszennyezés betegít és pusztít.

Amit leírsz, azt elfelejted. (...) Ha leírod, nem gyakorlod.

A saját gyerekedet a legnehezebb tanítani, mert zsigerből fog tiltakozni ellene.

A tiszta előérzetet nem könnyű felismerni. Ha rosszat súg, könnyű összekeverni a félelemmel, ha túl jót, a hiú reménnyel.

A költészet életforma. Úszás az anyanyelvben, a ritmusban, a formában, lebegés a magzatvízben - a teljesség élménye.

A tisztelet nem alárendelés. Ha maga a teremtő Isten tisztel bennünket, mint szabad akarattal rendelkező lényeket, akkor ennyit nektek se legyen kínos megtenni.

Ne higgyétek, hogy a táncotok egyszer majd jó lesz. Most lesz jó, vagy sosem. Semmi nem majd jó. Most jó vagy sosem. Ha sétálsz a parketten, sétálj jól! Sokáig hittem azt, hogy az élet majd eljön hozzám, ha megtanulom ezt vagy azt, ha megszerzem ezt vagy azt. Hát a nagy frászt! Az élet sosem jön el, az élet itt van, onnantól kezdve, hogy megfogantál az anyád méhében.

Kukába dobtad viselt éveinket -
Megszűntem, mint egy elkapott tekintet.

A végső halálból ez csak előleg.
Ideje már kivetkőznöm belőled.

Azt mondják, majd elmúlik.
És végül is miért ne?
Függőségem, magányom
Fájdalmas szövődménye,
Naponta tükör elé
Állok, hogy elmondhassam:
Felgyógyulok belőled
Egyszer, bár kínos-lassan.

Én úgy nézek rád, úgy nézlek előre,
mint akit már réges-rég elvesztettem,
a bor lecsöppen, szétfolyik a vágyam
megkoszosodva, reményvesztetten.
Nem nyúlok utánad, épp csak nézek,
lefolyóban eltűnő víz után,
mely, ha örvénylik is, nem fordul vissza,
mint ki szeretett élni, de halni sem utál.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom