Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők

Koncz Orsolya

(27 idézet)

magyar író

Figyelés

Könyvek

Valaki az imént azt mondta, hogy középszerű tehetségeknek nem érdemes a művészetüket művelniük. Gondolkoztam, és nem értek vele egyet. Szerintem az önkifejezésnek millió célja lehet, az, hogy valami maradandó értéket alkossunk, csak egy a sok közül, de akár nem is tartozik közéjük. Lehet pusztán a saját magunk vagy mások szórakoztatására, lehet az önismeret, az öngyógyítás vagy az önfejlesztés eszköze, lehet kapcsolat keresése egy magasabb hatalommal, transzcendentális, természetfeletti erőkkel, Istennel, lehet egy áramlatélmény, amelybe belefeledkezhetünk, ami örömet okoz, és lehet az igazság intenzív keresése is. Én például addig írok, amíg azt nem érzem, hogy végre igaz, amit mondok.

Akkor érzem szeretve magam, ha a másik társaságában igazán szabadnak érzem magam, szabadabbnak, mint ha egyedül vagyok.

Megpróbáltam élni, élni az életet, de nem tudtam, az élet győzött felettem, legyőzött, vesztettem. Talán nem vagyunk egymásra jó hatással, az élet és én.

Az irodalom mindenképpen segít, akár magam művelem (ha lehetek ilyen öntelt), akár csak élvezem. És ma egész nap írtam és olvastam. De még a könyvesboltban is olyan jó volt, azok a szagok... van egy hosszú listám, milyen könyveket szeretnék a közeljövőben megvenni. A könyvek a barátaim. Bennük bízhatom, eddig még kivétel nélkül mindig segítettek, megvigasztaltak, elringattak.

Úsztam az ár ellen ott, ahol még csak a folyóm se volt a saját medrében.

Folyamatosan motyogom magamban a sok pesszimista megállapítást. És annyi ócsárolástól teljesen eldeformálódik a belső képem, már nem tudom, mit képzelek, mi igaz, mi a valóság.

Az a baj, hogy nem tudom, milyen az, elhinni, hogy ő valóban mellettem áll. Hinni és bízni benne. Így aztán hiába próbáltam, csak vakon lövöldöztem jobbra-balra, hátha ez az, így kéne éreznem, viselkednem. De ebben nőttem fel, nincs hova visszatalálnom. És persze őt okoltam, hogy miért nem mutatja ki jobban a szeretetét.

Még mindig szeretem. De a kapcsolatról magáról, ha rá gondolok, úgy érzem, valami nagy tűzvész pusztított, és csak nagy, egybefüggő, nem hegedő égési sérülések maradtak utána. Nem tudom elfelejteni, mert végtelenül kedves, türelmes ember, és az elveit is szeretem, de legyőzhetetlen volt a távolság közöttünk.

Szenvedélyeink szerető elfogadása a szégyen csökkentése, illetve a bűntudat önerősítő körének megszakítása érdekében, ami aztán mellesleg a szenvedélybetegségtől való megszabaduláshoz vezethet...

Egyedül vagyok és egyre egyedebbül. Egyre magasabban van a léc. Egyrészt azért, mert többet tudok, többet tapasztalok, így automatikusan magamhoz hasonlóra, illetve lehetőleg jobbra vágyom (...). Úgy látszik, mégis vagyok olyan igényes, hogy inkább egyedül maradok. (...) És miközben nekem senki nem felel meg, azt érzem, hogy én nem kellek senkinek.

Annyira elbizonytalanít az ismeretlen biztonság, hogy inkább az ismert bizonytalanságot választom, abban stabilan érzem magam.

Ha nem lennék hiú, vagy nem lennének olyan narcisztikus elképzeléseim, hogy én mindent jól csinálok és azonnal, akkor nem csalódnék. Ha nem képzelném mindenhatónak magam, akkor nem törne össze teljesen egy-egy felismerés, hogy valami nem megy. Szóval jobb lenne, ha embernek gondolnám magam, annak minden gyengeségével együtt. Hiszen ami emberi, az nagyon szép, nem kellene lázadozni.

Igazából nem tudom, lenne-e értelme újrakezdeni, valószínűleg nem, tovább gyilkolnánk egymást, én pedig csak felőrlődnék abban az érzelmi, anyagi labilitásban, ami körülvesz téged, és újra előjönne minden korábbi vitánk. De ettől függetlenül még mindig lángol bennem a tűz, és nem értem, hogy ha benned is van valami, akkor miért nem mutatod ki.

Igen, látom, hogy mi történik éppen. Röviden összefoglalva: pasit, de azonnal! Pontosabban: szerelmet (gyöngédséget), de azonnal. És ez nem jó, nem helyes, nem kívül kell, hanem belülről a boldogságot keresni... de akkor is most azonnal.

Nagyon szeretnék szerelmes lenni, méghozzá úgy, hogy azt mondhassam, ez egy egész életre szól. Még ha aztán nem is, az sem baj.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom