Lakatos Levente

Lakatos Levente

(86 idézet)

1986. február 11. —
magyar író és újságíró

Figyelés

Könyvek

Add meg az esélyt, hogy megtörténhessen!

Az izgalmas férfiak hamar elveszítik a varázsukat. Vagy fájdalmasan izgalmassá válnak! Persze minden nő vágyik arra, hogy ő legyen az, aki a rosszfiút betöri. De a rosszfiúk kivétel nélkül maguktól szelídülnek meg, az akaratra, külső nyomásra megmakacsolják magukat.

A szerelemnél nincsen felemelőbb érzés a világon. Függővé tesz, elvakít. De a család az, amire mindig támaszkodhatsz. A biztonságért pedig általában lemondásokkal fizetünk.

A szép emlékek gyakran a csúfoknál is sanyargatóbbak. Hiszen míg a rossz emlékeket az agy idővel kegyesen megkoptatja, akár ki is törli, a kellemesek örökre nyomot hagynak bennünk, ne adja ég, formálnak is rajtunk. Még azután is élénken emlékszünk majd rájuk, amikor a hozzájuk köthető emberektől valamilyen okból eltávolodtunk.

Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek megvan a maga szépsége. Ha nem a külcsín, akkor a belbecs. Ritkán mindkettő. Igaz ez emberre, állatra és összességében a természetre.

Azt hiszem, a hímsoviniszta férfiak többsége a kamaszéveit szerelmi téren igazi vesztesként tengethette. A kamaszkori elutasítások maradandó lelki traumákat okozhattak, a megalázottság a személyiségük részéve forrott, és most, felnőtt fejjel igyekeznek maguknak igazságot szolgáltatni: a nő - akár az összes "szükséges rossz" - csak elnyomás alatt tartható jószág. Ó, a sikertelenség súlyosan torzítja az emberi jellemet!

Amikor az élet kemény, arra emlékeztet, te még keményebb vagy!

A tragédiáink, a tapasztalataink, a benyelt pofonjaink határozzák meg a személyiségünket.

Egy párkapcsolatban az ember igazoltan viselkedhet idiótán, hiszen a szerelemnek éppen az a lényege, hogy vesszen a józan eszünk. Mit ér a láng, ha nem perzsel, ha nem emészt?

Minden szerelemnek sírás a vége.

A férfiakhoz egy dolog szükségeltetik, mégpedig mérhetetlen türelem.

A hazugság úgy könnyíti meg az életed, hogy közben kiszorítja belőled a boldogságot.

Abban a közegben, ahol én élek, nem a szavak, hanem a tettek számítanak.

Mennyire együgyű tud lenni az ember, ha reményt neszel. Képes akár hosszan szenvedni, tűrni vagy várni olyan önfeledt pillanatokért, melyekből összesen egy napnyi sem gyűlik össze az élete során.

Az emberek naphosszat kommunikálnak egymással, de csak ritkán élnek át olyan közös, bensőséges pillanatokat, amelyekben szavak nélkül is megértik egymást.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ