 | Marianne Williamson(5 idézet) 1952. július 8. — |
A szerelemmel úgy vagyok, mint a legtöbb nő, akit ismerek: vagy másról sem tudok beszélni, vagy hallani sem akarok róla; pillanatnyi hangulatomtól függően. Ha épp ráhangolódtam a témára, akkor mindennél fontosabbnak tűnik. Ha viszont nincs kedvem gondolkodni rajta, akkor szinte idegesítő tud lenni. Egy dolog viszont mindig igaz marad, az én véleményemtől függetlenül is; a szerelem nagy rejtély.
Tény, hogy minden szerelmi kapcsolat más és más; de olyan szinte soha, mint amilyennek azt a reklámokban már-már karikatúraszerűen ábrázolják. A tengerparton kéz a kézben sétálgató szerelmespár idilljéhez képest a valóság sokszor keményebb és ezerszer fájóbb tud lenni.
Igen nagy érzelmi erőfeszítés megtanulni újra megnyitni a szívünket, ha az élet, a megélt tapasztalatok bezárták azt. Amiről azt hittük, pusztán átmeneti védekező mechanizmus, sok-sok év alatt belénk vésődhet, és elutasító magatartásmintákká kövesedhet.
Amikor hagyjuk, hogy a saját fényeink ragyogjanak, azzal másoknak is lehetőséget nyújtunk ugyanerre. És ahogy megszabadulunk a félelmünktől, a jelenlétünk automatikusan megszabadít másokat is.