Mark Nelissen

(21 idézet)

belga biológus

Figyelés

Könyvek

A tudomány szép és jó és nemes, de ha a tudás nem szivárog le a társadalom nagyobb tömegeihez, csak kalapra - vagy máshová - tűzött pávatoll marad.

Képzeljenek el egy kompot, amely egy folyó két partja között közlekedik! A víz egy bizonyos sebességgel folyik és tolja lefelé a hajót. A járműnek van egy motorja, az hajtja a hajócsavart és a hajót a másik part irányába tolja. Adott tehát két, egymással szemben ható erő. A hajó által követett útvonalat e kettő alakítja. Nem kell fizikusnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, ha a víz nagyon lassan áramlik, a hajót pedig erős motor hajtja, akkor a hajó szinte nyílegyenesen megy át a másik partra. De ha erős az áramlás, a motor pedig csak erőlködik, a hajó elsodródik és jóval lejjebb éri el a túlsó partot. És persze van egy csomó köztes lehetőség. Nos, a gének és a környezet is így hatnak a magatartásra. Ha a hasonlatban szereplő áramlást a génekkel helyettesítem, a hajómotor helyére pedig a környezetet teszem, körülbelül ugyanezt a mechanizmust kapom. Néha, magatartásunkat illetően, a géneké a döntő szó, néha viszont a környezet hatása az erősebb és cselekedeteinket a kultúra határozza meg. De ahogy egy folyónak mindig van sodrása, a hajómotor pedig mindig kifejt valamilyen teljesítményt, úgy a magatartásunkat is két tényező, a gének és a környezet irányítja.

Az életút második felének egyik kellemes velejárója, hogy az ember úgy tudja olvasni saját, múltban írott írásait, mintha azokat egy idegen írta volna, mégpedig olyan témákról, melyeket már rég elfelejtett. Olyan, mintha egy másik "én" használta volna a tollat.

Mennél hosszabb időre tudja magához ragadni a szót egy politikus, annál többet szerepel, annál nagyobb tekintélyt vív ki magának, annál többen szavaznak rá és így annál nagyobb hatalma lesz. Az embernél a társalkodás nem szükségszerűen szinonim a kommunikálással.

Nem erősségünk a racionális beszélgetés, amelyben egy kérdésre odaillő választ adnak, egy érvet alaposan megforgatnak, hogy eldöntsék, elfogadják-e vagy sem. Szívesen nevezzük magunkat Homo sapiensnek, értelmes embernek, de a gyakorlat alapján úgy tűnik, jobban tennénk, ha levennénk ezt a címkét a homlokunkról. Nyelvünkre úgy tekintünk, mint amely értelmünk eszköze, a kommunikációnkra pedig úgy, mint ami maga a tökéletes információs csatorna és a ráció végső megnyilvánulása. De ha valaki veszi magának a fáradságot, illetve a bátorságot és titokban, az illemet és a törvényt megsértve, kihallgatja mások beszélgetéseit - ahogy azt, ó egek, az önök alázatos szolgája is teszi -, sokat megtud az értelemről vagy épp annak hiányáról. A beszélgetőtársak ugyanis alig figyelnek egymásra, nem hallják meg az érvek lényegét és inkább csak arra összpontosítanak, hogy elmondhassák, amit ők maguk akarnak. Így aztán a szavak és az azokra adott reakciók nemigen találkoznak.

Ha a nagyon is földi dolgok ellenére, melyek révén a természet irányít bennünket, szépnek és jónak találjuk a szerelmet, miért ne erősíthetnénk magunkban ezt az érzést azzal is, hogy némi égi és művészi tejszínhabot öntünk rá? Ha beszélünk, éneklünk, költeményt írunk, festményt alkotunk, színdarabot játszunk róla, csak még szebbé és még érdekesebbé tesszük azt. Az pedig csak jó! Az evolúció sohasem tiltotta meg nekünk, hogy az élvezetet általunk választott trükkökkel is fokozzuk. Egészen addig, amíg rendesen szaporodunk.

A szerelemben fellángoló érzelmeket - bocsánat, ha bárkit is megsértek - molekulák irányítják. Akár akarjuk, akár nem. Igen ám, már hallom is a közbevetést, de azért vannak "magasabb rendű" érzelmek is, a szépség, a művészi teljesítmények tárgyának világában. Ez tagadhatatlan, de az érzelemnek ezek a magasabb formái is az agyunkban lejátszódó elektromos és kémiai folyamatok eredményei. A neuronok molekulák révén küldenek nagy távolságokra, illetve adnak át egymásnak jelzéseket. Csupa-csupa kémia.

Mi lenne, ha az embert egyszer visszaállítanánk a szabványbeállításaira és visszaforgatnánk minden olyan játékot, amellyel az evolúció szórakoztatta magát? Rákattintok a gyári beállítások gombra... és íme, megjelenik a korábban említett fénykép. Default is black. Na jó, de hát Afrikában a fekete ember a természetes. Vajon ez a fénykép azt jelenti, hogy a szudáni, az etiópiai és a ghánai feketék testesítik meg az ember szabványbeállításait? Úgy bizony! Az ember eredendően fekete. Figyelemreméltó információ, amely zavarba hozza a rasszistákat, akik a feketében degenerációt látnak, a fehéret pedig magasabb rendűnek tartják. A rasszisták nem hajlandók tudomásul venni, hogy az ember eredendően, úgymond szabványbeállításban fekete. A későbbi evolúció színezte át, de ez már egy másik történet.

Testünk a gének eszköze, hogy közvetíthessék és terjeszthessék üzenetüket. Ugyanúgy másolható, mint az a papírlap, amely valamilyen eszme terjesztésére szolgál. A papírt el lehet égetni, az eszmét viszont nem.

Tegyük fel, hogy igazuk van a képregényeknek és létezik egy olyan gép, amellyel vissza lehet repíteni valakit az időben! Tegyük fel, hogy segítségével visszarepülhetnék fiatalkoromba és találkozhatnék akkori önmagammal! Nem merném azt mondani a fiatalembernek, hogy én vagyok a későbbi és leépülőben lévő, mégis valamivel bölcsebb "énje". Minden bizonnyal pimaszul nézne rám és talán meg is jegyezné, hogy hasonlítok az apjára, ami a megboldogultat elégedettséggel töltené el. Vajon kijönnénk-e egymással, én meg az a fiatal fickó? Mit gondolna arról az idősebb emberről? Nagy valószínűséggel megtalálnánk a közös hangot. De ott állnék szemtől szemben egy másik emberrel, egy névrokonnal. Én nem létezem. Különböző "ének" léteznek, illetve léteztek.

Ki tudja mérni a boldogságot? Csak mi magunk, magunknál. Túl alacsony? Vegyünk egy másik mércét vagy hasonlítsuk magunkat azokhoz, akik a boldogságlétra alacsonyabb fokán állnak! Ahogy a státusznál, úgy itt is, mindig vannak felettünk és alattunk is. Nézzünk tehát lefelé, az biztosan segít. Csak nehogy tériszonyunk legyen!

Az érzelmeknek kettős értékük van. Az egyik egy tisztán biológiai haszon: a félelem felvértez bennünket a veszélyekkel szemben, a büszkeség még több társadalmilag pozitív cselekedetre ösztönöz, ami viszont növeli a társadalmi tekintélyünket... másrészt az érzelmek kommunikálódnak is, hogy mások is tudomást szerezhessenek róluk, és akár át is vehessék azokat.

A boldogságot úgy definiálom, mint az örömteli tapasztalatok sokaságának összegződése. Az öröm fontos érzelem, amely energiát ad és segíti az együttműködést. Ha az ember élete egy bizonyos időszakában sok örömteli pillanatot él át, boldognak mondja magát.

A magatartást évszázadokon keresztül nem annyira le-, mint inkább előírták. A vallás, a filozófia, a politika... megmondta, mit tegyen, de leginkább, hogy mit ne tegyen az ember. A magatartást nem úgy tekintették, mint ami egy fajtánként változó és biológiailag funkcionális rendszer. Nem, azt az ember alkotta meg és írta elő, méghozzá egy szuperértelemmel gondolkodó ember, aki felülemelkedett a földi dolgokon. Egy későbbi korszakban már kezdték belátni, hogy viselkedésünk önálló valami, és az ember jobb megértése érdekében lehet és kell is tanulmányozni. A viselkedés az ember része lett.

Ha egy marslakó megnézne egy dokumentumfilm-sorozatot a földi emberekről, bizonyára lenyűgöznék az abban látottak, annyira érdekesnek találna bennünket. Csak mi ezt nem vesszük észre, mert mindkét lábunkkal önnön viselkedésünk kellős közepén, a történések centrumában állunk, és így nem látjuk kívülről önmagunkat.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom