Mindee Arnett

(13 idézet)

amerikai írónő

Figyelés

Könyvek

A különleges emberekkel rossz dolgok történnek. Általában valami tévedés, és utána korai halál.

Ha valaki a társadalmi ranglétra tetején van, az felér az egyetemes születési előjoggal, vagy mi van?

Egy álom dugig lehet olyan apró részlettel, ami előre jelzi a közelgő végzetet. De az is lehet, hogy az egész nem jelent semmit.

A tárgynak a jellegéből az illető jellegére is lehet következtetni, akinek szüksége van rá.

A képzelőerőt semmilyen bűbáj nem tudja sem ellenőrizni, sem megsejteni. A világ kevés olyan erejéhez tartozik, ami egészen vad.

A jó és a rossz nem olyan jól körülhatárolható fogalmak, mint ahogy a legendák el akarják hitetni.

Az ember természetének lehetnek olyan alapvető vonásai, amit semmi bűbáj nem szabályozhat teljesen.

A drog főleg annak árt, aki használja. A mágia bárkinek árthat.

6

A legtöbb ember olyasmire is képes, amit nem is feltételeznénk róla.

Néha az emberek akkor is úgy döntenek, hogy jók, amikor nem muszáj.

Semmi sem egyszerűbb, mint a lázadó természetet kiszámítani.

Ahhoz, hogy az eskü varázsereje hasson, önként kell elmondanod, nem kényszerből. Nem én kényszerítelek, hogy elmondd az esküt. Azt kell elérnem, hogy el akard mondani.

A barátaival az ember majdnem mindent átvészel.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom