Müller Péter

Müller Péter

(1225 idézet)

1936. december 1. —
magyar író, dramaturg

Figyelés

Könyvek

Akinek az érzésvilága sivár, akinek a szíve szegény, hiába okos - nem lehet szeretni, igazán. Nincs visszhangja benne hangodnak.

A Jézuska nem hoz semmit. Neki sem volt semmije. Csak egy szál köntöse, arra is kockát vetettek a katonák a halála után. A Jézuska csak békét tud hozni, és csendet a szívben, és szeretetet, ami a világ legnémább, legnyugodtabb, legszótlanabb állapota. Láthatatlan.

Bimbó és hervadás a rózsának csupán a sorsa, de amikor teljes pompájában kibomlik, s messzire sugárzik illata, akkor igazán Rózsa!

Az extázisban nincs humor, a csókban, ha szenvedélyes, nincs már mosoly, és a valódi gyönyörben nincs nevetés. Az igazi szerelem és a valódi szeretkezés: misztérium. Beavatás. Nem lehet elviccelni.

Szerelemben, közeledésben, hódításban sok még a játék, vidám incselkedés és a nevetés. De amikor csókolsz, komolyra fordul a játék.

Amíg barátaid nem mondják rád, hogy megőrültél és teljesen hülye vagy, addig nem vagy igazán szerelmes.

Az életünk sodrásában a felejtés a legnagyobb áldás, mert helyet csinál az új mesének, a holnapnak, az új kalandoknak.

A szerelem azt jelenti, hogy vágyatokból, vonzalmatokból, képzeletetekből ketten, csakis ti ketten, két szalmaszálon fújtok magatok köré egy színes és gyönyörű szappanbuborékot. És ebben éltek. Egy színes varázsgömbben. Részeg szívetek azt mondja: ez örökké tart, hiszen minden szerelem: örök szerelem. Ereje, vonzása, lényege, misztériuma, anyaga nem a mulandóságból való. Eszetek azonban azt mondja, hogy bármikor elpukkanhat a csodagömb.

Az írott szó becsületét nem a videó és a televízió tette tönkre, hanem az a keserű felismerés, hogy a könyvtárak roskadásig vannak ugyan szép és igaz gondolatokkal és világmegváltó tanokkal - de az életünk mégis ott tart, ahol tart: katasztrofális állapotban.

Hagyd magad mögött, amit túléltél, főleg a fájdalmat és a veszteség szomorúságát, amiről azt hitted, örökké a tiéd. A legöregebb fának is ott a magja, mely már a jövőnek él. Milyen kis önző! Minden sejtjében lelkesen készül a jövőjére, nincs ideje siratni a fát.

Az áradó folyó sohasem szomorú, mert elfelejti az elhagyott partokat, és mindig új partok, új mesék és új lehetőségek tárulnak fel előtte.

A szerelem: páros tánc: a kettő eggyé válik benne. (...) Hasonlít a "szeretet"-re, de nem az. A szeretetben sok mindenki van. De a szerelemben csak egy.

Ahogy szűnik a varázs, múlik a szerelem, s végül olyan fénytelenné és üressé válik, mint egy villanykörte, mely nem kap már áramot. Sötét lesz. Hideg. S akire egykor úgy néztél, hogy meg tudtál volna halni érte, most idegen lesz, közömbös ismerős - egy másik ember.

Néha a patakokban ömlő könnyeink gyógyítanak meg, és a már elviselhetetlen szenvedésből születünk újjá és felszabadult, boldog emberré.

Nincs nagyobb gyönyörűség, mint amikor egy kapcsolat új még. Titkok vagyunk egymás számára, olvasatlan könyvek. Mi mindent képzelek rólad! Mi mindent vetítek rád és beléd! Még nem ismerlek. Még csak az vagy, akit sejtek rólad, akinek képzellek, és akit álmodok beléd.

Kapcsolódó személyek:

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ