Nádasdy Ádám

Nádasdy Ádám

(38 idézet)

1947. február 15. —
magyar nyelvész, költő, műfordító

Figyelés

Könyvek

Az ember többnyire irigyli másban azt, amire ő maga nem képes.

Aki házasságra lép, az maga és a világ előtt is vállalja, hogy tartozik valakihez, és kitart mellette jóban-rosszban.

Mindenki szokjon hozzá, hogy olyat lát és hall, ami őt esetleg sérti. Tessék tudomásul venni, hogy ilyen a világ: sokszínű.

Már mást értünk erkölcs alatt, mint kétezer évvel ezelőtt. Az Ótestamentumban még többnejűségről írnak. Meg azt is mondja a Biblia (...): "Jósnőt ne hagyj életben!" Ezeket nem tartjuk be. Az az érzésem, a melegség napjainkban az újabb "veszélyes" pont, mert a társadalom is mintha a hordó csapját nyitogatná. Nagyon sokan félnek, hogy a hordó felrobban, és mindent elönt a gáz, vagy minden elsötétül. És ebbéli félelmükben a vallást hozzák elő, ami nem helyes, mert a vallás nem erre való. Az egyház nem azonos a Jóistennel.

Nem is érdemes a nyelvi változás okain töprengeni, mert nincsenek. Valószínűleg azért változik a nyelv, mert nincs, ami visszatartsa - bizonyos korlátok között. Nincs akadálya, hogy a generációk, tájegységek módosítgassanak rajta, mert úgyis csak annyit tudnak módosítani, hogy ne sérüljön a kommunikáció. Egy hasonlattal élve: olyasféle a nyelv, mint egy ösvény a réten keresztül. Folyton változik a nyomvonala (egy tócsa, egy kő, egy kinövő bokor miatt, vagy akár az emberi járás természetes kilengése miatt), ám ez voltaképpen nincs kapcsolatban a céljával, azzal, hogy átjusson a rét túlsó végére, sőt részleteiben néha még el is téríti attól. Az ösvény mint ösvény mégis változatlan, azaz sosem fog például félkörben visszafordulni a rét innenső oldalára, mert el kell jutnia a célba: a nyelvnél ez cél a közlés, a kommunikáció, amely minden változás közepette is megvalósul.

A laikusok, ideértve a művelt közönséget is, gyakran emlegetnek "nyelvromlást". A "nyelvromlás" fogalma tudománytalan badarság, mert nyíltan vagy burkoltan azt sugallja, hogy bizonyos nyelvi változások "rosszak" (mások meg talán "jók"?). De milyen alapon lehet őket annak minősíteni? (...) A nyelvész számára mindez olyan, mint a csillagász számára a horoszkópkészítés: az is a csillagokkal foglalkozik, de emberi értékeket, jót és rosszat tulajdonít nekik, tehát kívül esik a tudomány területén.

A nyelvész számára a "szabály" nem valami illemszabályt jelent, nem iskolai "nyelvhelyességi" előírást, hanem a beszélők által önkéntelenül követett stratégiát.

A nyelvi rendszerek mind jók úgy, ahogy vannak, minden nyelven ki lehet fejezni mindent, csehül is a határozottságot (bár nincs névelő), magyarul is a nemeket (bár nincs nyelvtani nem), angolul is a tárgyat (bár nincs tárgyeset). Minden nyelv tökéletes rendszer, a nyelvben "szükség" soha nincs semmire, ugyanúgy, ahogy a kígyónak sincs szüksége lábakra.

Másodlagos manapság az internetes és az sms-nyelvhasználat: szinte csak írásban jelentkezik, és főleg a szókincset, helyesírást érinti - a nyelvtant, a nyelvi rendszert nem. Az új technikák szem előtt vannak, ezért kisszámú nyelvi újításaik feltűnőek, mint a messziről látszó templomtorony, ezért hajlamosak vagyunk őket túlbecsülni. Az ember hajlamos ilyeneket mondani: "Mióta újraaranyozták a templomtornyot, ez nem ugyanaz a falu!" Ez a megfigyelő lélektana szempontjából érthető, de ha a faluban az emberek ugyanabból élnek, ugyanolyan vallásúak, ugyanaz a polgármester, akkor ez ugyanaz a falu, hiába csillog a templomtorony.

Hiába szép a szöveg, ha nem érted, megette a fene.

Nem az a titok, amit nem tud senki. A titok az, amit mindenki tud, de mindenki tudja róla, hogy titok.

Nem arra mondjuk, hogy didaktikus, aki tanítani akar, hanem arra, aki hülyén akar tanítani.

A jó művész ijesztgeti közönségét. Szörnyűségekről számol be: jobb, ha tőle halljuk először, ha tőle tudjuk meg, mi vár ránk.

A művész mindent megtehet - ám ezért szörnyű árat fizet: a művészt senki sem sajnálja.

Cigánynak, zsidónak, törvénytelen gyereknek, parasztnak, bevándorlónak stb. lenni nem érdem. Az azonban már érdem, ha valaki nyíltan vállalja egy olyan tulajdonságát, amit a többség - előítéletből - szégyennek, takargatnivalónak tart, amit becsmérelnek és megbélyegeznek. Erre a nyílt vállalásra igenis lehet büszkének lenni. Szembeszállni azzal a bizonyos "de" szócskával, amely éppen jóindulatában tud oly bántó lenni, például: "szegény, de becsületes", "cigány, de munkaszerető" (...). Persze, aki ezt a "de"-t kimondja (és mindnyájan mondunk egymásra ilyeneket!), az nem feltétlenül gondolkodik előítéletesen; de mindenesetre úgy érzi, hogy a megbélyegző címke kimondása után rögtön illik odatennie ellensúlyként valami pozitívumot.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom