Nagy László

Nagy László

(31 idézet)

1925. július 17. — 1978. január 30.
magyar költő, műfordító

Figyelés

Könyvek

Éltem ötven évet holtan,
öt percig ha boldog voltam.

Szép volt baltám, szép a nyele,
Rútul széjjel vágtak vele.

Legyen vállalható
aki átlátható,
legyen fölfogható
aki elfogható,
legyen elrejthető
aki megköthető.

Lángokat lehelsz a télbe,
selyemben kiállsz a szélbe,
havas melled ormosodik,
szemem érte kormosodik.

Becsületed romló pénz lett,
s gyönyörű vagy, mint az ének.

Ősszel édesült szerelem,
mint a bor, télre kiforr,
lélekben erős ragyogás,
mint a pohárban a bor.

Isten a könnyben elcsöpög,
elhágy engemet vakmerőn,
lázas burokban hömpölyög
világgá tárult hómezőn.

Szerelem, jaj te szerelem,
dadogást hoztál, tébolyt,
életem, telivér életem:
jég alatt alvó vérfolt.

Puszta világra
jön a tél,
árvaságomra
nincs födél.

Én lélegzek benned,
élsz bennem, te bátor,
vagyunk mi egymásnak
fölvirágzott sátor. (...)

Szerelem, arannyal
befújt hársfa-teknő,
rengess minket, födj be
tüzes bárányfelhő!

Idesodródtam,
aranyba, hőbe,
ide az áldott mezőbe.
Semmi bajom,
csak más a tekintetem,
s néha a szívem fölé
téved kezem.

Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.

Levert a mindenség szele,
mint őszi fának harmatát,
megtudtad, hogy a két karom
köre az egyetlen hazád.

Ez a világ ellobban
Ölelj engem mégjobban

Hajamtól a sarkamig
Hajnalig, de hajnalig

Nem hajnalig, örökig
Szakadatlan örömig.

Ha már nincsen semmim
ezen a világon,
bagoly huhogása
ne verje föl álmom.

A földi szerelmet ne vesd meg,
ne vidd a semmibe a tested.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ