Orvos-Tóth Noémi

(18 idézet)

pszichológus

Figyelés

Nem lehet úgy tekinteni egy országra, hogy csak pénzügyi mutatókat nézünk, hanem ott sorsokról van szó, és a sorsok az egyének történetei.

Amikor valakivel a bajban össze lehet kapaszkodni, az olyan muníciót, az olyan aranytartalékot képez a jövőre nézve is, ami aztán nagyon sokat segít majd. Megérezzük azt, hogy itt most valami fontos történik, közelebb kerülünk egymáshoz, és ennek a jövőben is lesz egy hatása. Kicsit vízválasztó is tud lenni egy ilyen krízis: ha eddig is recsegett, ropogott, akkor most szétszakad, hogyha azért volt mire alapozni, akkor viszont az összetartás erősödik meg.

Az elmúlt évtizedben, különösen mióta a közösségi média megjelent és elkezdte uralni az életünket, a befelé fordulás és az elcsendesedés szinte hiánycikké vált az életünkben. Nem tudunk már csöndben maradni. Nem tudunk egy kicsit magunkba nézni, hogy "ki vagyok én?, honnan jöttem?, milyen álmaim voltak?, azok az álmok most hol vannak?, hol tartok ahhoz képest?, kihez hasonlítom magam?". Nagyon sok embernek szorongást és frusztrációt jelentett az, hogy látta a másikat a közösségi médián, és elkezdte hozzá hasonlítani a saját megélését. Amit én elveszni láttam az elmúlt időben, az a belső iránytű, mert az iránytű kikerült, a közösségi média szolgáltatta, és annak mentén próbáltuk meg a saját életünket igazgatni, miközben - tetszik, nem tetszik - az iránytű csak belül tud lenni, és most ehhez kell visszatalálni, ehhez a belső maghoz, ami ott van mindannyiunkban, csak hát keveset ápolgattuk, keveset törődtünk vele, mert inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy az Instagramon ki mit csinál.

Sajnos a megszégyenítő nevelés kitörölhetetlenül része a kultúránknak. Generációk nőttek fel úgy, hogy kínos volt kimondani a legalapvetőbb emberi érzéseket is. Ennek köszönhetően mindenki jól megtanulta letagadni a problémákat. És aki úgy nő fel, hogy nem vállalhatja azt, amit megél, ami végbemegy benne, az egy idő után nemcsak kifelé rejti el az érzelmeit, de saját maga elől is eltitkolja azokat. Az évtizedeken át tartó önbecsapás pedig az önismeret teljes hiányához vezet, ami miatt rendkívüli módon megnehezíti az ember dolgát, ha végül mégis megpróbál leásni az elrejtett traumákhoz.

Ha megpróbáljuk kizárni az életünkből a fájdalmas tapasztalatokat, az csak még több problémához vezet. Hiába rejtjük a mélybe, a trauma ugyanúgy jelen van, sőt letagadva, eltemetve még sokkal nagyobb feszültséget okoz.

Nekünk kell kijelölnünk az életünk kereteit, ehhez azonban muszáj megértenünk, hogy honnan jöttünk. Csak az látja, hogy merre mehet tovább, aki tudja, honnan jött, és milyen terheket cipel magával.

Mit tesz például a Facebook? Megadja a kapcsolódás illúzióját, miközben a személyesség hiánya és a fizikai távolság miatt mégis biztonságban érezhetjük magunkat. Valójában persze a szemünk előtt nő fel a lehető legmagányosabb generáció. A digitális világ csak tovább rombolja a sérült kapcsolati képességünket, pont azt, ami az embert igazán emberré teszi.

Aki képes feltárni a múlt traumáit, az alapvetően változtat a kapcsolatai minőségén. Sokkal harmonikusabb, mélyebb, intimebb, egyszóval emberibb kapcsolódásra lesz képesek. Pusztán azzal, hogy elkezdi megérteni önmagát, elkezdi egy családi egység részeként felfogni az életét. Komoly paradigmaváltást jelent, ha az elszigetelt, magányos egység helyett egy közösség tagjaként tekintünk saját magunkra.

Én nem akarom úgy élni az életemet, hogy a fáradt gőzt gyűjtöm hétfőtől péntekig, és aztán péntek este valami elborulásba kiengedem, hanem én élvezni akarom azt, amit csinálok. Én minden nap lelkesedni akarok.

A szeretet lehetőségével, de nem a képességével születünk. Azt a családban tanuljuk meg, a legelső kapcsolódásainkban.

Ha lehetőséget adnak nekünk arra, hogy mi azok legyünk, akik vagyunk, annál nagyobb ajándékot nem kaphatunk.

Meg kellene tanulni szeretni egymást, jól szeretni egymást, és békén hagyni egymást, és akkor sokkal kevesebb szorongó ember lenne.

Az önismeretnek nem szabadna ritkaságszámba menni. A tudatosságnak, és annak, hogy mindennap tudatosan végiggondolom, hogy mi történt velem, hogy éreztem magam, azok az érzések vajon honnan jönnek, milyen múltbeli eseményekből: ennek nem lenne szabad ritkaságszámba menni. Ahogy megtanítjuk a gyerekünket arra, hogy márpedig megmosod a fogad naponta többször is, ugyanúgy meg kellene tanítani azt, hogy márpedig elgondolkodsz magadon minden nap.

Az az ember, aki nem tudatosítja a saját működését és nem tudja magát kézben tartani, kisebb és nagyobb hatalmaknak mindig is kiszolgáltatottja lesz.

Van egy ilyen a tévképzet a felnőttben, hogy a gyerek az hülye, süket és vak. Na most a gyerek sem nem hülye, sem nem süket, sem nem vak. Annyira rá van kötve a szülőre, annyira figyeli akkor is, hogyha éppen hátat fordított a szülőnek, hogy nem lehet a gyerek előtt titkolózni.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom