Oz

Minden áttérés, hogy kommunistából kapitalista lesz, vagy napi hat doboz után antidohányos, úgy végződik, hogy elítéljük a korábbi gyakorlatot. Mert azok a hitek nem működtek, nem működnek mindenkinek. A Látomás beszűkült, elvakította a fény. Akár hinduvá válik, vagy beáll a seregbe, fanatikussá válik. Ha engem kérdezel, a fanatikusok azok, akik elrontják ezt a világot. A fanatikusok hiszik azt, hogy az Isten az ő oldalukon áll. És nekünk, többieknek? Nekünk nincs szükségünk isteni fényre. Az éjszaka sötétjében csak elég fényt akarunk, hogy ne rúgjunk bele valamibe úton a vécé felé.

Nem hiszem, hogy számít, hogy mit csinálunk, amíg a legjobbat hozzuk ki magunkból.

A Bolygón mindenkit úgy neveltek, hogy higgyen az igazság valamely verziójában, Istenről, az erkölcsről, a halandóságról, az élet céljáról. Általában ezeket a hiteket vallásnak nevezzük. És ha az élet során ezek a hitek megtörnek, ha igaztalannak bizonyulnak, keresünk egy új vallást, amit követhetünk és megtérünk. Na, ez az áttérés lehet traumás, nem csak önmagunknak, a mi lelkünknek, de a körülöttünk lévőknek is.

- Maga hisz Jézusban?
- Ez buta kérdés. (...) Ez nem rajtam áll. Hinni, vagy nem hinni. Nem mi választjuk Istent. Isten választ minket.

Néha kirekesztheted a saját bujaságod azzal, hogy kiaknázod mások bujaságát.

Az irgalom az a szánalom, amit valaki más balszerencséje miatt érzünk. Az irgalom kényszerít minket, hogy enyhítsünk ezen a balszerencsén. Az irgalom a jótékonyság gyereke, és a méltányosság nővére, és mindkettő olyan láthatatlan kapocs, ami az emberek között létezik. Az irgalom önkéntes, mert a szenvedés önkéntelen.

Nem számít, mit írnak a gyászjelentésedbe, mivel nem leszel itt, hogy elolvasd. Az újság elhalványul, a papírt bezúzzák. A nyom, amit magad mögött hagysz, mélyebb kell legyen. A nyom, amit magad mögött hagysz, egy másik ember lelkén kell legyen.

Néha épp annyi bátorság kell ahhoz, hogy maradj, mint hogy elmenj.

A legrosszabb nap, mikor felkelsz, és rájössz, hogy soha többé nem kapsz levelet. A családod nem bírja tovább, a barátok elfelejtenek, az emberek még a segélylevelezéstől is elkezdenek visszavonulni. Hamarosan bármit megadsz egy újabb levélért, amin a te neved áll, csakhogy tudasd magaddal, hogy még létezel, hogy tudasd magaddal, hogy még számítasz.

Egy menekülő élet egyáltalán nem élet. Jobb nem mozdulni és szembenézni a valósággal. Birkózz meg azzal, amit kaptál és hozd ki belőle a legtöbbet! Igen! Az ember mértéke nem az, hogy hol él, hanem hogy hogyan. Hogy hozza ki belőle a legjobbat. Hozd ki belőle a legjobbat!

Szóval mi választ el téged és engem az aranyhaltól, a pillangótól vagy a kacsacsőrű emlőstől? Az elme? A lélek? A tény, hogy nekünk van HBO-nk? Nos, talán az ember az egyetlen faj, aki a többi állatot ketrecbe zárja. Aki a saját fajtáját is ketrecbe zárja.

Ritka, hogy úgy köszönsz el valakitől, hogy tudod, az az utolsó alkalom. Megpróbálsz mondani bármit, amit korábban kellett volna, vagy csak szorosan átölelheted, szorosan, remélve, hogy a pillanat megmarad egy életre.

Néhányan úgy tartják, a halálnak öt fázisa van: tagadás, düh, alkudozás, összeomlás, és végül az elfogadás.