Pablo Neruda

Pablo Neruda

(15 idézet)

1904. július 12. — 1973. szeptember 23.
chilei származású író

Figyelés

Könyvek

A jelen perc
oly síma, mint egy asztal,
e mai óra, e mai nap
oly üde, tiszta,
mint az új poharak,
mikre a múltnak
pókhálója
sem tapad,
vegyük hát
finoman ujjaink
közé a percet,
ők faragják
ki alakját,
vezessék
növését.

A remény olyan, mint a mennyország ígérete, mint egy váltó, amelynek a kifizetését állandóan elhalasztják.

Te
a jelen vagy,
az alma,
nyúlj érte fel
a fádig,
fogd kezedbe, sugárzik,
mint valami csillag,
no, tépd le,
harapj belé és vágj fütyörészve
további útjaidnak.

Nagylelkűen felejtsük el azokat, akik nem tudnak szeretni minket!

Lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására.

Mindig elnyertem azzal, ha jobb lehettem
(jobb, mint magam, jobb, mint aki voltam)
a leghallgatagabb kitüntetést:
visszanyertem öröklött mélabúmnak
azt az elkallódott szirmát,
hogy megint csak keresem a bennem daloló
fényt, a megfellebbezhetetlen világosságot.

Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak,
s kívánva, nem-kívánni lenne kedvem,
de ha nem várlak is, annyira várlak,
hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.

Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.

E történekben énrám vár halál csak,
belehalok abba, hogy úgy kívánlak,
mert tűzzel-vérrel kívánlak, szerelmem.

Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom. Benned ismétlődik a táguló világegyetem.

Titkosan szeretlek, ahogy a bűnös dolgokat; akár a lélek az árnyat...

Élj most!
légy merész ma!
cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,
csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én.

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelhogy ilyen kettős ez az élet,
a szó csupán egyik szárnya a csöndnek,
a tűzben mindig ott egy rész hidegség.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom