Paulo Coelho

Paulo Coelho döntéssel kapcsolatos idézetei

(46 idézet)

1947. augusztus 24. —
brazil író

Figyelés

Könyvek

A fény harcosa döntéseket hoz. Szabad a lelke, mint a felhők az égen, de az álma iránt elkötelezett.

A fény harcosa tudja, hogy szabadon dönthet, mit akar. Döntéseit bátran, önzetlenül hozza, időnként egy cseppnyi őrülettel.

Egy stratégia két lehetséges legnagyobb hibája: az idő előtti cselekvés, illetve a lehetőség elhalasztása.

A világ dicsősége múlandó, és nem az alapján kell mérni az életünket, hanem aszerint, hogy milyen döntéseket hozunk a személyes történetünk követéséről, az utópiánkban való hitünkről és az álmainkért való harcról. Mindannyian a saját életünk főhősei vagyunk, és sokszor a névtelen hősök hagyják a legnagyobb nyomot.

Még nehezebb, hogy a magad útját megtaláld. Aki nem tud választani, meghal az Úr szemében, bár továbbra is lélegzik, és járkál az utcákon. Minden létezőnek oka van: teneked csak meg kell tudnod különböztetni az átmenetit a véglegestől.

Az egyetlen mód arra, hogy helyes döntést hozzunk, az, ha tudjuk melyik a hibás döntés. Azaz meg kell vizsgálni a másik utat, félelem és gyávaság nélkül, s azután dönteni.

Amikor az emberek elhatározzák, hogy szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre képesek, mint hitték.

Útközben beleütközök néhány áramlatba, szélbe, viharba, de csak evezek tovább, aztán egyre jobban elfáradok, és most már tisztában vagyok vele, hogy elvétettem az irányt, eltévedtem, és már nem is látom a szigetet, amit kiszemeltem. De most már azért sem fordulok vissza.

Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.

Ha egy lovas leesik a lováról, és nem pattan vissza rá azonnal, soha többet nem lesz mersze ráülni.

Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.

Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. (...) De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.

Bármikor, ha nagyon fontos döntés előtt állunk, a legjobb a megérzéseinkre és az indulatainkra hallgatni, mert az észérvek általában megpróbálnak eltántorítani minket az álmainktól, mondván, hogy még nem jött el az idő. Az ésszerűség fél a vereségtől, az ösztönösség viszont élvezi az életet és a kihívásait.

Önuralom kérdése minden. Meg választásé. Semmi másé.

A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom