Paulo Coelho

Paulo Coelho idézetei az emberi kapcsolatokról

(59 idézet)

1947. augusztus 24. —
brazil író

Figyelés

Könyvek

És ahogy neki szüksége van a lányra, úgy a lánynak is szüksége van rá. Ez a Másik Felek bölcsessége: mindig felismerik egymást.

Amikor együtt vagyunk valakivel, és egyikünk sem szólal meg, a csönd egyszer csak kínossá válik, feszültté és elviselhetetlenné.

Nem teszem meg azt, ami a legkézenfekvőbb lenne: nem próbálok meg találkozni vele, mert nekem az kell, hogy ő keressen föl engem.

Sokszor előfordult már, hogy ha valakivel szemben meggondolatlanul cselekedtem, másoktól is eltávolodtam, akiket pedig szerettem.

A szerepek időnként felcserélődnek. Egyik fél sem létezik a másik nélkül, és csak az képes megalázni, akit már szintén megaláztak.

Kétféle reakciót váltanak ki belőlem a nagyon kitartó emberek. Vagy azonnal otthagyom őket, vagy hagyom, hogy teljesen elbűvöljenek.

Nincs jobb dolog, mint bevezetni valakit egy számára ismeretlen világba. Elvenni a szüzességét, nem a testi, hanem a lelki szüzességét.

Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal - mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.

A nyíltságot rendszerint egyfajta gyanakvással fogadjuk. (...) Távolságtartásunk biztosítja fontosságunk és magabiztosságunk illúzióját.

Aki ápolja baráti kapcsolatait, azt soha nem tépázzák meg a lét viharai: van elég ereje, hogy túllépjen a nehézségeken, és folytassa útját.

Olyanok vagyunk, mint a felhők, amelyek találkoznak az égen, és többé nem lehet megmondani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik.

Aki (...) a varázslatos és titokzatos emberi kapcsolatokra mindig magyarázatot keres, az éppen azt veszíti el, ami a legjobb dolog az életben.

Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.

Mindannyian ismerünk olyanokat, akik iróniával és közömbösséggel igyekeznek leplezni kedves gesztusaikat, mintha a szeretet egyenlő volna a gyengeséggel.

A szavak papírra vetett könnyek. A könnyek kicsorduló szavak. Nélkülük egyetlen öröm sem ragyog, egyetlen bánat sem ér véget. Ezért hát köszönöm a könnyeidet.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom