Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Peter Wohlleben

Peter Wohlleben

(29 idézet)

1964 —
német erdész és író

Figyelés

Könyvek

Az erdők szuperorganizmusok, vagyis hasonló képződmények, mint például egy hangyaboly.

Mindegyik fa magában küzd, a következmény pedig az lesz, hogy nagy különbségek keletkeznek produktivitásukban. Akadnak egyes példányok, amelyek vadul fotoszintetizálnak, és csak úgy bugyog bennük a cukor. Ezáltal erőteljesebben növekednek, jó formában vannak, mégsem élnek különösebben sokáig. Egy fa ugyanis csak annyira lehet jól, amennyire az őt körülvevő erdő is jól van. Ott azonban sok vesztes is áll.

A természet szigorú tanár. Aki nem elővigyázatos és nem alkalmazkodik, annak szenvednie kell.

Sem a fűnek, sem a fiatal fáknak nincs ínyére, ha a tehenek vagy az őzek lakmároznak belőlük. Mindegy, hogy egy farkas tép-e szét egy vaddisznót, vagy egy szarvas legel-e le egy tölgyfamagoncot - mindkét eset fájdalommal és pusztulással jár.

A sokféleség az őserdő biztosítéka.

Számos kérdés marad megválaszolatlanul. Talán szegényebbek lettünk egy lehetséges magyarázattal, de az is lehet, hogy egy további rejtéllyel gazdagodtunk. Vagy ez nem legalább annyira szép?

Az egyik fotoszintézist végez, a másik élőlényeket fogyaszt. Nagy különbségek végső soron már csak az időtartamban vannak, amely alatt az információfeldolgozás megvalósul és cselekedetté válik. De vajon a lassú lények eleve csekélyebb értékűek a gyorsaknál? Olykor-olykor feltámad bennem a gyanú, hogy ha vitathatatlanul leszögeznénk, mennyi mindenben hasonlítanak a növények az állatokhoz, akkor nyomban nagyobb figyelem illetné meg a fákat és más növényeket is.

Teljesen mindegy, hogy a fahasábot kis organizmusok bomlasztják-e fel gáz formájú összetevőire, vagy otthonunkban a kályha veszi-e át ezt a szerepet. Csakhogy ennyire egyszerűen azért az erdő sem működik. Valójában az erdő C02-porszívó, amely a levegőnek ezt az alkotóelemét folyamatosan kiszűri és elraktározza. Igaz ugyan, hogy ennek egy része a fa halála után valóban visszajut az légkörbe, de a többi, nem kis mennyiség, tartósan az ökoszisztémában marad.

Az egyik legvégső fék a saját genetika: aki túl mohó és túl sokat vesz el, anélkül, hogy adna, az önmagát fosztja meg saját élete alapjától, és kihal.

Ha egy magas, sötét erdőben mászkálunk, az olyan, mintha egy áruházban lennénk. Az erdő ugyanis telis-tele van mindenféle finomsággal, legalábbis az állatok, a gombák és a baktériumok szempontjából.

Mindannyian a nehezen megszerezhető ritkaságokra vágyunk.

Késő nyáron egyedülálló hangulat lengi be az erdőket. Élénkzöldjüket a koronák elmosódott sárgászöldre cserélik. Úgy fest, mintha egyre több fa fáradna el, és várná elcsigázottan egy kimerítő idény végét. Csakúgy, mint minálunk, embereknél egy dolgos nap után, eljön a jól megérdemelt pihenés ideje.

A fák vándorlásával az erdő folyamatosan változik. És nem csak az erdő - az egész természet. Sok esetben ezért sem sikeresek az emberek bizonyos tájak megőrzésére tett próbálkozásai. Amit mi látunk, az mindig a látszólagos nyugalmi állapot egyetlen röpke epizódja. Az erdőben ez az illúzió szinte tökéletes, hiszen környezetünkben a fák a leglassúbb szerzetek közé tartoznak, így aztán a természetes erdő változásai csak sok emberi generáció során válnak megfigyelhetővé.

Ha valami genetikailag nem stimmel, azt a természet kiiktatja, még ha ez a folyamat sok-sok évtizeden át húzódik is.

Miért sokkal nehezebb számunkra a növények megértése, mint az illatoké? Az evolúciós történet az, ami nagyon hamar elválasztott bennünket a növényvilágtól. Összes érzékünk egészen másképpen működik, úgyhogy alaposan meg kell dolgoztatnunk képzelőerőnket, hogy legalább valami halvány fogalmunk legyen arról, mi zajlik a fákban.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ