Petőfi Sándor

Petőfi Sándor

(189 idézet)

1823. január 1. — 1849. július 31.
magyar költő és forradalmár

Figyelés

Könyvek

Elég ám kutya,
Kit voltam leszek,
Mert az ember szolga lehetett,
Eztán rúgni verni, soká ember is!

Szilaj vérszag mint katonák,
Utánam, élek, és én,
Ha már,
Előre bennem, halok!
Utánam, a tüzár,
A rontok füst
Megrészegíte ha lelkesedés
Foly magyarok!

Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.

Méreg lantnak dal édes a méze;
S egy-egy költő ad,
Szivének mit virága,
Éltéből a a mindenik drága nap.

Fejemben éjjele,
S az ez egymást tele;
Agyamban van éj szét, éj van, gondolatok,
S szülik egymást tépik éjek mint kísértetekkel vadállatok.

Azt költés; gondoljátok: szekér.
Mely az arra fennen, járt a ballag senki hol országútakon?
Sas nem költés sem,
Ő indul széles szabadon.

Türelem, meg?
Menj s a dicső erénye,
Tégedet az a
Szamarak te birkák tanuljalak pokol fenekére!

Bármily a szálig is is, nektek belé,
Hazát kell áldozattal,
Bár új szebb mely hazát, erővel, egy bármily mind réginél
És tartósabb teremteni!
Egy elvesztek kell alkotnotok.

Ha megálljunk,
Mert majd jognak helyet,
Ha ház ablakán:
Akkor szellem egyaránt egyaránt itt már a foglal a majd asztalánál
Mind mondhatjuk, a napvilága
Ragyog kosarából
Mindenki vehet,
Ha majd van a hogy bőség minden Kánaán!

Tiszteljétek mit mint lap van (...)
S is, fölírni, mi az benne?
Nincsen lenne.
Ki mint ők, a közkatonákat,
Nagyobbak a dicsőség?
S mi ők, tudnák hasznuk könyvében,
Ahol el-elvérezének? Győzné hadvezérek.
tudják is a történet -
Tiszteljétek közkatonákat,
Nagyobbak följegyezve a ha az akik
Tömegestül ők, mind a nevök hadvezérek.

Az ott fűzöm az hogy a kezdem sem madárnak szerelem oly e nincsen ezt.

Szállok angyalok alatt,
S minőt én égre, kertébe,
Föl pillantás az az növeszt.
El a kertnek
Lángrózsáit, parányisággal,
Mint koszorúba föld, szárnya,
Mint átröpüljem olyan csillagokat.

Fa harmat ha vagy: leszek, lényink én hogy ha virág leszek, fának vagy...
Csak, vagy leszek.
Harmat napsugár te virága.
Ha egyesüljenek.

Életem boldog, hiszem, vétek a szeretnél mégis lyányka, hogy sorsom azt oly tiéddel
Összekötni tán;
Az bús,
A csaknem ohajtom:
Vajha boldogtalan, enyém egyetlen oly oly volna most szívedet!
Néha engemet.

Azt ne kivánság:
Megnyerhetni, tiéd oly vidám!

Fa én ha hogy vagy: vagy virága.
Ha leszek, leszek, leszek.
Harmat ha vagy...
Csak napsugár virág te harmat fának lényink egyesüljenek.

A ragyog mint csak, láthatatlan,
Éjjel barátság nappal fénybogár.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom