Piper Kerman

Piper Kerman

(19 idézet)

1969. szeptember 28. —
amerikai írónő

Figyelés

Könyvek

Hihetetlen dolgok történnek a börtönfalak mögött, mivel az ember annyira szívós faj. Bármihez képesek vagyunk alkalmazkodni. Ez az egyik oka annak, hogy a kemény büntetés önmagában semmit sem ér.

Néha úgy tűnik, a mélyszegénységből egy forgóajtón át közvetlenül a börtönben találja magát az ember. Mi építettük ezt a forgóajtót, és az adófizetők perverz mennyiségű pénzösszegeket költenek arra, hogy a börtönök tele legyenek.

Ami a börtöneinkben folyik, az a köz ügye. A közösség olyan büntetéseket vár, amelyek vezeklést, de rehabilitációt is ígérnek. Az elvárás és a valóság azonban ebben az esetben nem esnek egybe. A börtönben azt tanítják, hogyan élje túl az ember a börtönt, és nem azt, hogyan viselkedjen az ember a polgári életben. Ez a tudás nem annyira épületes, sem számunkra, sem azon közösség számára, ahová visszatérünk.

Minden bűn azzal kezdődik, hogy valami miatt hiányzik az empátia. (...) Pedig empátia nélkül lehetetlen egy korábbi elítéltet visszajuttatni a társadalom hasznos polgárai közé.

A jó intézménynek olyan a vezetője, aki büszke arra, amit csinál, és aki mindenkivel kapcsolatban van, akik az intézményt alkotják. Azért, hogy mindenki értse, hogy mit csinál.

Az életet a saját buborékunkban utazva éljük le. Néha-néha sikerül áttörnünk a buborék falán valaki felé közelítve, de alapjában véve az úton egyedül megyünk végig, és egyedül távozunk.

Figyelnie kell az embernek, nehogy elhiggye, hogy ő azonos azzal, akivel a büntetés-végrehajtás rendszere - a személyzet, a szabályzat, sőt, a többi rab - azonosítja őt. Mert ez csak a róla készült legrosszabb portré!

Az érzékelés folyamatában a változások többnyire fokozatosan mennek végbe. Idő kell ahhoz, hogy az ember rajongani vagy gyűlölni kezdjen egy eszmét, megkedveljen vagy megutáljon embereket, vagy egy hely lelkesedést vagy elutasítást váltson ki belőle.

Az embernek tényleg meg kell találnia saját magában a Gonoszt ahhoz, hogy utána könnyedén felismerhesse maga körül.

Az embernek a börtönben is dolgoznia kell magán, ha nem akar belesüppedni a tömegbe.

A börtön rendszere úgy van kitalálva, hogy egyszerűen elvárják az embertől, hogy úgy szemlélje a világot, mint egy sztoikus filozófus, és nyomjon el magában minden igazi érzelmet. De mindenki, a börtönőrök és a rabok is, időről időre áthágja a határokat.

A börtön az szó szerint egy gettó, klasszikus értelemben: az USA kormánya ide zárja azokat, akik veszélyesek, és azokat is, akik kellemetlenek lehetnek a társadalom számára: elmebetegeket, anyagfüggőket, olyanokat, akik szegények, műveletlenek, vagy nincs szakképesítésük. És ez a fajta gettó odakint is létezik, sőt, onnan még nehezebb szabadulni (...). Tulajdonképpen egy nagy forgóajtó választja csak el a kinti vidéki és városi gettót és ezt a benti, formális gettót, vagyis a börtönt.

Úgy telnek gyorsabban a napok, ha az ember megtalálja bennük az örömöt, nem baj, ha nehéz pontosan levezetni, mitől is van tulajdonképpen jókedve.

Jelenlegi igazságszolgáltatásunk nem tartalmazza a jóvátétel intézményét, melyen keresztül a törvényt sértő szembesülhetne a kárral, amit okozott, és megpróbálhatna a károsulton utólag segíteni. (...) A mi igazságszolgáltatásunk csak bosszút áll és megtorol. Éjjel-nappal azt teszi, aztán pedig csodálkozik, mi lehet az oka, hogy a börtön után szabadulva az emberek még kevésbé épek, mint azelőtt.

3

A kibírhatatlanul hosszú büntetések alattomos és durva paradoxonja, hogy hét-, tizenkét és húszéves büntetés mellett az ember csak úgy tud ember maradni, ha elfogadja, hogy a börtön az ő világa. De ha ez a helyzet, akkor hogy lesz képes odakint ettől függetlenedni a szabadulás után?

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom