Rákos Sándor

Rákos Sándor

(42 idézet)

1921. november 25. — 1999. december 25.
magyar költő, műfordító, esszéíró és kiadói szerkesztő

Figyelés

Könyvek

Mennyi, de mennyi gondolatomat, érzésemet megosztottam életemben olyanokkal, akik bölcsen vagy tudálékosan hallgattak, esetleg bólogattak is, s én azt hittem, hogy többé-kevésbé megértenek. Mi maradt meg bennük a gondolataimból és az érzéseimből?

Az emberek nem azt várják tőled, hogy igazul - belső igazságod szerint - élj, hanem hogy úgy, ahogy ők elhatározták felőled. Botlásaidat is megbocsátják - sőt, el is várják -, ha egybeesnek az ő elképzeléseikkel. Csak azt nem bocsátják meg, ha szembehelyezkedsz az elvárásaikkal és a magad kedve szerint élsz.

Az életet nemesebb tulajdonságaink kedvéért érdemes élnünk, de az alantasabb tulajdonságaink segítenek túlélni a nemesebb tulajdonságaink támasztotta nehézségeket.

Nincs nagyobb akadálya az "érvényesülésnek", mint a szilárd meggyőződés.

Nem "megbocsátani" nehéz, hanem elfelejteni és újra hinni.

Mióta elhagyott a félelem
egészen egyedül vagyok.

Ítélkezni valakiről, mielőtt az összes körülményeit ismernéd?
S ha már megismerted, hogyan ítélhetnéd el?

Az emberek azokon a bűnökön háborodnak fel leginkább, amelyeket maguk is szívesen elkövetnének.

A szépnek annyi arca van, ahány szem ráfigyel.

A helytelenül alkalmazott következetesség a legnagyobb következetlenség.

"Szeretném, ha szeretnének": ez az első kívánságom.
A második: "Szeretném, ha olyannak szeretnének, amilyen vagyok".

Mi lesz a sorsunk nem tudom
az egyre nyaktörőbb uton
addig élek amíg te éltetsz

ölelésed a szakadék
szélén a végső menedék
veled még a halál is édes.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom