Reményik Sándor

Oly mindegy: költő, vagy komédiás,
A cirkusz előtt egy a két szerep,
A fontos az, hogy te önnönmagad`
Hősnek, vagy pojácának érezed.
Hisz lényegében egy a két szerep.

Baráti emlék: "érettségi kép",
Húsz éve itt függ a szobám falán,
Húsz év óta talán ma legelőször
Néztem e kép szemébe igazán.

A fényképész csoportba állította
És lombfűzérrel fonta őket át,
Az élet pedig szerteszét dobálta,
Mint egy csoportba lecsapó granát.

Erős férfi ha nem lehettem már,
Ha rombadőltek mind az élettervek,
Lennék legalább újra kisfiú,
Mindent előlről kezdő tiszta gyermek!

Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.

A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.

Mindenkinek több, nagyobb a gondja,
Égőbb keresztje, semhogy azt kimondja.

Tudom, követ a köznap: porkolábod - 
De én ragadlak ünnepi tetőkre 
És fenn - egy percre - eloldom a láncod.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.

Egy percre ma
Oly boldog voltam s oly boldogtalan,
Tudva: e perc egy percig tart csupán -
És aztán vége van.

Megtanultam: soká bír fennmaradni
A hajótörött is egy deszkaszálon.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.

A szeretet erő,
Ha kihűl, visszasugárzik a napba, -
És szeretteink lelke érkezik
Sugárhajón
Mindennap reggeliző asztalunkra.

A szabadságnak
Egyetlenegy hófehér útja van,
És érte mégis piros úton járnak.

A verspillangó felrepült,
Engem üresen hagyott s holtan.
Meg kell nyugodnom: nem szülője,
Csak eszköze és burka voltam.

Tükröt s hőmérőt betegeknek
Sohasem mutatok.