 | Reményik Sándor(95 idézet) 1890. augusztus 30. — 1941. október 24. |
A szeretet erő,
Ha kihűl, visszasugárzik a napba, -
És szeretteink lelke érkezik
Sugárhajón
Mindennap reggeliző asztalunkra.
A verspillangó felrepült,
Engem üresen hagyott s holtan.
Meg kell nyugodnom: nem szülője,
Csak eszköze és burka voltam.
Mindenki megy és mindenki lohol,
Egyik csomagol - másik haldokol.
Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa:
Jövevények és vándorok vagyunk
És nincsen itt senkinek maradása.
Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.
Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.
Ne szóljatok, és ne mozduljatok, -
Egy pillantás, egy sóhajtás elég:
És lehullnak a legutolsó álmok,
És meghalnak az utolsó mesék.
Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!
Akit nagyon szeretsz,
Soha meg ne csókold, ne öleld meg,
Áhítattal csak a kezét fogd meg.
Akit nagyon szeretsz:
Közted s közte, mint egy tündérfátyol,
Lebegjen a távol.
Szívek, tilos a nagy világítás,
S virág sincs annyi már,
Elpazaroltuk régi ünnepen;
Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetőbe` jár.
Hiába, virág sincsen annyi már.
Hát fontos volt nekem
A szemed, szád, az arcod, alakod?
Mi volt nekem?
Csak drága ráadás volt
A lelkedhez minden mozdulatod.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.