Rona Jaffe

(11 idézet)

1931. június 12. — 2005. december 30.
amerikai regényíró

Figyelés

Könyvek

Mindig ugyanaz várja; egy újabb üres nap, egy újabb magányos hónap, egy újabb kietlen év.

Állítólag szabadok vagyunk, boldogok, amiért mindenünk megvan, az emberek mégis pusztítják önmagukat. Mintha mindenki nyomorult volna.

Úgy érezte, a szíve kiröppen a mellkasából. Olyan volt, mintha papírból vágták volna ki, lassan forgott, majd ellibegett a mesés világba, ahol az álomszép, csodás jövő várt rá.

Hibák nincsenek az életben, csak végzet.

26

Lelke mélyén azonban úgy érezte, mintha az űrben zuhanna, szárnyak nélkül, és csak a félelem venné körül.

Végigsuhant rajta a szerelem hulláma, és érezte, hogy a szívét bezáró üvegburok ezernyi szilánkra hasad.

Ha újra elölről kezdhetné, ha maga szabhatná meg a sorsát, akkor sem akarná kihagyni mindazt, amit vele megélt. Még úgy sem, ha tudja, mi lesz a befejezés.

Gyönyörű, kora nyári szürkület ereszkedett alá, amikor nagyon tudnak fájni az emlékek, a kezdet és a befejezés.

A múlt eltűnt, de örökre ott hagyta a nyomát az egész életén.

A humor arra való, hogy távol tartsa tőlünk a félelmet - bólintott Gabe. - A legmélyebb, legprimitívebb félelmeinket. Ha megfordítod őket, ha nevetségessé teszed őket, többé már nem is olyan ijesztőek.

Időnként a fájdalom visszahúzódott, csöndben várt, már-már azt hitte, el is múlt, amikor újra elborította, és bosszút állt rajta azért, amiért biztonságban merte érezni magát. Ez volt a büntetése, a rettegett végzete. A magány... Magányról pedig senki sem akar hallani. Ha túl sokat vagy túl komolyan panaszkodsz miatta, a végén tényleg magányos leszel.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ