Schwechtje Mihály

(6 idézet)

1978 —
filmrendező

Figyelés

Az írott kommunikáció mindig többféleképpen olvasható; ha például valaki tőmondatokban kommunikál, az sokak számára agresszívnek tűnik, a félreolvasásokból pedig lavinák indulhatnak ki. Én megtanultam, hogy ha egy konfliktusnak akár csak a csírája is megjelenik, azonnal fel kell hívni a másikat, vagy még jobb, ha személyesen is végig tudjuk beszélni a dolgot.

A szülőséget tanulni kell, és aközben tanuljuk, miközben már csináljuk is. Nincs lehetőség arra, hogy ha egyszer elcsesztünk, akkor leszűrjük a tanulságokat, és egy második életben ugyanazzal a gyerekkel újrakezdjük, mert a világ már csak úgy van kitalálva, hogy egy életünk van.

A kamaszkor azért is nehéz, mert nagyobb sűrűséggel kell első tapasztalatokat szereznünk, mint bármilyen más életkorokban.

A filmesek feladata az, hogy valamiféle látleletet adjanak arról a korról, amiben élünk.

Menővé vált (...) a közösségi médiafelületeken, hogy az ember magáról dicsekedjen. Régebben pont az volt a cél, hogy legyél szerényebb. Ma pedig ott van a kényszer például, hogy posztoljak arról, ha díjat nyertem.

Vannak olyan korszakok, amikor a gyerek egyszerűen nem kíváncsi a szülőre, és nem azért, mert nem szereti, hanem mert éppen nagyon befelé néz, és nem biztos, hogy a szülő az, akivel meg akarja osztani a gondjait, amiket ugyanaz a generáció jobban megért.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom