Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Susanna Tamaro

Susanna Tamaro

(65 idézet)

1957. december 12. —
olasz írónő

Figyelés

Könyvek

Hiába áltatod magad, hogy te formálod a gyerekedet napról napra, a gyerekednek a világ minden újszülöttjével együtt ott a kezében a szalmaszála, abba a szalmaszálba pedig bele van írva minden, és ez a sorshúzás független tőled, nincs beleszólásod.

Az idő begyógyítja a sebeket. Sose hidd, ha ilyesmit mondanak neked, nem igaz, csak azért mondogatják, hogy vigasztaljanak. Időnként persze tényleg úgy tűnik, mintha az idő gyógyulást hozna, de ez csak önáltatás, hamis látszat. Az idő láthatatlanul dolgozik, mint egy földalatti fúrógép: egyre csak fúr, üregeket váj, a lyukakból feneketlen mélységeket, szakadékokat csinál.

Az emlékezet olyan, mint egy faház padlózata, néhány deszka lassan elkorhad, de ránézésre még nem különbözik a többitől, te bátran lépkedsz, aztán az egyik váratlanul lesüllyed, eltűnik, s magával rántja a körülötte lévőket a mélybe, ahová te már nem érsz el. S ahogy múlnak az évek, úgy tátong egyre több szakadék az emlékezeted padlózatán, s te egyre óvatosabban mozogsz, hogy a szaporodó örvények a mélybe ne rántsák azt a néhány emléket, amit még őrzöl.

A bölcsességed olyan, mint a holtvágány, amelyen oda-vissza utazhatsz. A tájat már ismered. Tudod, hol kezdődik és hol végződik az út, és ez a tudat azzal áltat, hogy nyugodt és erős vagy. De mi van, ha másik vágányra, ismeretlen tájakra tévedsz?

Óvakodj a bölcsességtől! Az élet minden, csak nem bölcs. Az élet állandó mozgás, változás, s hogy az ember jól érezze magát benne, rugalmasnak, nyitottnak kell lennie.

A mama betegségének utolsó hónapjaiban (...) gyakran kaptam magam azon, hogy gyűlölöm. Tudom, nem volna szabad ilyesmit mondanom, de hát ha egy csapot egyszer kinyitnak, minden kifolyik. Nem szenvedhettem a konok, zsarnokoskodó természetét, hogy csak azért adott nekem életet, hogy azután napról napra, cseppről cseppre visszavegye.

A gyávaság, tudod, olyasmi, amiért öregkorában fizet meg az ember. Csak akkor kezdünk visszagondolni azokra a dolgokra, amelyeket megtehettünk volna, de nem tettünk meg. A saját, nyugodt biztonságos életünk egyszer csak végeérhetetlen ürességnek, veszteségek sorozatának látszik. Annyi minden lehetett volna, de semmi sem lett. (...) Most már tudom, a szerelemhez erő kell. Bátorság kell hozzá, hogy szeretni tudjunk.

Az ember gyakran elképzeli, hogy miről szeretne álmodni. Éberen annyira vágyunk bizonyos álmokra, amelyek aztán sohasem látogatnak meg bennünket, amikor lehunyjuk a szemünket.

Amíg nem érzel szerelmet senki iránt, amíg a szíved szabad és pillantásod is senkié, egy férfi sem - aki érdekelne téged - méltat figyelmével. Amikor viszont teljesen beleszerettél egy emberbe és senki más nem érdekel, mindenki követni kezd és édes szavakkal udvarolnak neked.

A gyerek- és az öregkor hasonlítanak egymásra. Mindkét esetben - ha különböző okokból is, de - védtelen vagy. Még, vagy már nem tudsz úgy részt venni az aktív életben, s ezáltal az életed érzékennyé, nyitottá és terv nélkülivé válik. A serdülőkorban kezd kialakulni magunk körül az a láthatatlan páncélzat, mely felnőtt korunkra egyre csak vastagszik. Növekedése a gyöngyökéhez hasonlít. Minél mélyebb a seb, mely őt éri, annál erősebb lesz fejlődő páncélzata. Idővel azonban - mint egy ruhanemű, melyet sokáig használtunk - lassan-lassan elkopik, majd hirtelen elszakad.

A mi lelkünk és testünk között kis ablakocskák vannak, s onnan - ha azok nyitva állnak - érzelmek távoznak, hogyha félig zárva vannak, akkor csak átszivárognak. Csak a szerelem - mint egy széllökés - képes azokat együtt és egyszerre tágra nyitni.

Szeretetre és szabadságra születtünk mindannyian. Ám az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy azt tesszük, amit csak akarunk, hanem hogy félelem nélkül élhetünk.

Az élet nem egy zárt álomvilág, hanem egy olyan út, amelyet mindnyájunknak végig kell járnunk.

Aki szeretetben él, sokkal nagyobb veszélynek van kitéve, mint az, aki nem, és gyakran nagyon magas árat kell fizetni érte. (...) Sokszor a szeretet ahelyett, hogy megnyitná, kitárná a szívet, épp ellenkezőleg, inkább megbéklyózza azt. Hogy miért? Talán az ember attól fél, hogy (...) jön majd valaki. Valaki, aki sokkal mohóbb, mint mi, és a szemünk láttára rabolja el.

Ha gyanú férkőzik valakinek a szívébe, az olyan, mint valami lassan ölő méreg.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom