Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc

(144 idézet)

1900. március 31. — 1957. október 3.
magyar költő és műfordító

Figyelés

Könyvek

Régen, mint az álmok tékozló
más fiai,
azt hittem, lehet a világon
segíteni,

azt hittem, szép szó vagy erőszak
ér valamit
s az élet, ha sokan akarjuk,
megváltozik.

Sokszor nagyon fájt, hogy csúnya vagyok.

Gyűlöllek, hogy ennyire tetszel,
hogy szép vagy, jó és gyenge, fáradt;
lázongva tiszteli bizalmad
a meggyávult, lomha, nagy állat.

Ki érti meg kínomat, ha nem én?
Kire számíthatok, ha nem magamra,
a bizonytalan és nyugtalanra,
testemre és lelkemre, két szegény
szolgámra, aki egyetlen hatalmam,
katonaságom, népem, birodalmam?

Szeretnek.
Óh milyen könyü a világ!
A csillagos ég ringat a karjaiban,
lábam alatt szinte muzsikál a föld.

Ma már megint
egyre gondolnak ajkaink,
messziről érzem közelét,
véremben hordom gyönyörét,
a percet, melyben megszakad
s egyetlen álló pillanat
lesz a jövő...

A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene.

Mióta tegnap megcsókoltalak (...),
folyton elém rajzol a hála, folyton
előttem állsz, utcán és munka közben
folyton beléd ütközöm: hátracsukló
fejedet látom, kigyúlt arcodat,
csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
gyönyörű mosolyát az ajkadon.

S köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak
s valahogy elhoztak nekem...

Azt adja a világ,
amit belelát a kíváncsiság.

Minden szörnyűbb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hálistennek, egyre csökken
az undorom,

egyre jobban bírom az évek
förtelmeit,
és az idő és a közöny már
fertőtlenít.

Kezünkben a szerelem édessége csókolózik,
mikor ujjaink véletlenül összeölelkeznek.

Röppenni megint, tisztán, fényesen,
hogy keveredjék a fenn és a lenn:
szent minden csók és minden őrület,
ha végtelen vágy tölti a szivet.

Idegeidben azt a lobbanást,
tudod, melyiket, a villámcsapást,
amely megolvasztott, megvakitott
s egy percre csillagokig tágitott (...),
mondd, édes, azt a percet, s társait
(ne is szólj, elég ajkad mosolya) -
el tudnád felejteni valaha?

Gyűlt már saját könyvtáram is. Előbb
fióknyi volt, majd az asztalra nőtt,
szétáradt s polcokra kérezkedett. (...)

... Szívemben élt,
ami tetszett, mégis jó volt magam
mellett tudnom, látnom minduntalan
a sok nagyszerűséget, ami az
agyam építgette, a sugaras,
nagy, belső birodalmat.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ