Szabó Magda

Szabó Magda

(244 idézet)

1917. október 5. — 2007. november 19.
Kossuth-díjas magyar írónő, műfordító

Figyelés

Könyvek

Gyönyörű október van, és a születésnapom, megajándékozom magam a legnagyobbal, ami valakinek adható: megrögzítem hűtlen emlékezetemnek a romladékony, múlékony, keserves és édességes Pillanatot.

Az érkező rossz hangsúllyal, rossz kiejtéssel próbálkozó közeledését mindenütt mosoly fogadja.

Miért van a szavaknak olyan feszítő erejük, mint a fizikai vágynak, miért van, hogy ha egy kislány valamikor azt olvasta, hogy "a borszínű tenger alszik", hiába látta azóta a vikingek zöld óceánját, hiába úszott a hajója a Tirrén-tengeren vagy a Finn-öbölben, azt érzi, belehal, ha nem látja meg, milyen az a borszínű tenger?

Milyen borzasztóan könnyű a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívebb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság.

A szellem erős, és a test csak a szolgája, (...) az akarat és az érdeklődés lebírja a gyöngeséget.

Hogy a láb botladozik, mindennapos élmény. Ám van olyan perc (...), amelyben az utas azt érzi, botladozik a lelke, a lélek, amely megszokta az egyenletes élményeket.

Nincs halott, aki holtnak hatna egy múzeumban, ott minden műtárgy, még a csontváz is.

Az istennel akkor se szabad közölni, hogy blőd, ha valóban nagyon buta, mert az isten hatalmas, sértődékeny, és minden lehetősége megvan arra, hogy elégtételt vegyen.

Az író sosem ilyen önfeledt, a színész sem. Mi folyton figyelünk, meglessük önmagunkat is, hogy jól tudjunk ábrázolni.

Minden tenger és minden folyó és minden csepp víz másféle, ezt megtanultam már, amióta utazhatom.

Betegnek mindig és mindenütt egyforma lenni, tengerparton vagy alföldön, újkorban vagy ókorban.

Mihelyt valahonnan kétséges a távozás lehetősége, mindenki menni szeretne, de tüstént.

Mióta élek, megvan az a tulajdonságom, hogy olyan erősen el tudok képzelni bármit, hogy látom, érzékelem, átélem. Kisgyerek koromban a huszonhat fokra felfűtött szobában jéggé dermedt lábamat dörzsölgette anyám, s nem tudta megérteni, mi bajom lehet, aggodalmában a hőmérőt is a hónom alá dugta, persze nem mutatott lázat. Nem mondtam meg szegénynek, hogy nincs veszedelem, csak éppen játszom, azt játszom, hogy szegény árva kislány vagyok, se lakásom, se családom, és kinn bujdosom a havas nagyerdőn. A kályha az ágyam mellett volt, nekem meg vacogott a fogam. Erős a képzelet, erősebb a realitásnál.

Hígítatlanul, alkalmazkodás nélkül csak önmagunknak adhattuk magunkat, tulajdonképpen és igazán egymáson kívül nem kellett nekünk senki.

Nem csak a holtaknak kell pihenés, az élőknek is.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom