Szakonyi Károly

(28 idézet)

1931. október 26. —
Kossuth-díjas író

Figyelés

Könyvek

Mindent elő lehet teremteni, ha kell, ha az ember akarja. Ha valakiben van vállalkozó kedv! Semmit sem lehet az égből várni!

Minden ember megérdemli a jót is, rosszat is.

Az élet nem arra való ám, hogy végigkínlódjuk, hanem hogy kihasználjuk!

Az ember mindenhová elér, mindent kikutat. Ott akar lenni mindenhol. Hegyen, tengeren, lakatlan szigeten, az űrben a csillagok között. Most már felszállnak a Holdra. De azért, ha kinn ülsz a küszöbön, a sötétedő ég alatt, mégiscsak azt érzed, hogy kicsiny vagy, parányi, semmiség.

Eleinte elég volt, ha láttuk egymást. Elegendő volt egy óra, akár csak egy röpke óra, hogy érezzük a boldogságot. S bármily hosszú ideig voltunk is távol egymástól, soha nem aggódtunk, hogy mi lehet a másikkal. Léteztünk egymás tudatában. Ez elég volt. Erősek voltunk, sérthetetlenek. Együtt és külön, külön... A boldogság a dolgok kezdetében van.

Soha nem hittem volna, hogy az ember valakit ennyire megszerethet. Hány lány volt, istenem, hány lány, asszony, különböző városokban. Hosszabb, rövidebb ideig. Futó kalandok, néhány hónapos szerelmek. Beléjük bolondultam, tetszettek (...), de mindig ott tudtam hagyni őket. Jött egy másik, egy kívánatosabb, kéznél volt... nem csináltam belőle gondot. Örültem, ha találkoztam velük, de soha nem vesztettem el egészen a fejem. Kiválasztottam őket, elejtettem őket. Szép, sima ügyek voltak. Soha nem hittem volna, hogy valakit ennyire... Talán azért, mert ő választott ki engem. Ezt mindig éreztem, hogy ő választott ki engem.

A karácsonyba vetett hitet még sokáig őriztem, szerettem volna hinni varázsában; emlékeim között szerepelt néhány hócsikorgású, gyanta- és gyertyaszagú, örömteli karácsony, de már nagyon a múltban, talán hamis emlékként, melyet az ember csak kitalál, hogy vigasztalja magát, ám valójában soha nem élte át; de én őrizgettem magamban ezeket a karácsonyokat, amikor mindenki jó volt a másikhoz, és kerestük egymás örömét. 

Ne kergess álmot, mert azzal nem oldod meg a helyzetedet, csak keserűséget élesztgetsz szívedben, mert elfog a türelmetlenség. (...) A  fantáziálás: menekülés a valóság elől.

A féltékenység elmeháborító, és gonosz tettekre késztet. A féltékenység pusztításra éhes, mint a telhetetlen fenevad, csillapíthatatlan, mint dagályban a tenger, sötétben tartja a kedélyt, félelembe taszítja a lelket, gyilkos gondolatokat szül, igazságtalanná és gyanakvóvá, hitetlenné és alantassá teszi az embert.

Lehetünk közösségben is mérhetetlenül egyedül. Ki ne emlékezne gyermekkora riadalmas perceire, óráira, amikor a legderűsebb, legszebb családi körben is egyszer csak úgy érezte, árva a mindenségben? Mert más is kell az embernek a magány eloszlatásához a törődésnél, a gondoskodásnál, de talán még a szeretetnél is, hiszen az leginkább csak puszta aggodalom, óvás, gyakorlott erkölcsi szokás. (...) Szükség van egy lényre, valamire-valakire, aki szívünk-lelkünk értője-érzője, bensőséges társ, örökkön nekünk, velünk, miattunk való teremtés.

Az ember ne sajnálja azt, ahogyan élt. Minden a javára volt, ha túlélte.

Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékű annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megőrzését jelenti. (...) Ostobaságból és hiúságból (...) elhagyjuk gyermekkorunk álmait, melyeket áttetsző gyémántokként hozunk magunkkal az ismeretlenségből. Mindenki ilyen ragyogó, tiszta gyémántot hoz magával, mely később gazdaggá tehetné őt, s ekként gazdag lenne a világ is. De a gyémánt látszatra egyszerű, könnyen hihetjük, hogy mihaszna üvegdarabkával játszadoztunk, különösen azért, mert az emberek valaha elkezdték gyűjteni a színes kacatokat, melyek gyönyörködtetik a szemet tarkaságukkal, s emiatt értékesebbnek tetszenek. Mihelyt mások kezében ilyet látunk, szégyelljük színtelen játékszerünket, eldobjuk, és igyekszünk, hogy nekünk is olyan tulajdonunk legyen, mint a többinek. Sok idő eltelik, míg rádöbbenünk, milyen értéket szórtunk el.

Tudod, nem is hittem volna, hogy ennyire beletörődöm. A vakságomba. Mert látok. Jobban látok mindent, mint régen, amikor még megvolt a szemem világa. A hangok meg az illatok képpé válnak. És minden, amire emlékszem, megszépül.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom