Till Attila

Budapest nem igazi világváros, csak amolyan "majdnem világváros", ami minden korszakában maximum utánozza az aktuális nemzetközi urbanisztikai és építészeti trendeket, de semmi esetre sem diktálja azokat.

Budapest nem a "nagyemberek'', hanem a "kisemberek" városa, ahol valóban a városlakók teremtenek igazi életet, nem pedig felülről vezérelt urbanisztikai rendszerek.

Megrémülök attól, ha valamire azt mondom: ez fekete vagy fehér. Hiszen valójában minden dolognak látom az ezernyi árnyalatát.

Egy emberöltő sokszor kevés a társadalmi folyamatok érdemi befolyásolására.

A legtöbb ember könnyen megbántódik. Hogyha valami nem tetszik, de nem nagy horderejű dolog, akkor nem kell egyből a másik arcába mondani, se a barátoknak, se a gyerekeimnek, senkinek, mert abból mindig csak sértődés lesz.

Az óvodában több szerelmem volt, és később is voltak nagy szerelmeim. De a feleségem annyira fontos az életemben, hogy rajta kívül nem említenék mást. Nem tagadom meg a múltat, de azt szeretném, hogy mellettem csak az ő neve szerepeljen.

Az írásban az a jó, hogy nyugi van, csak belül hisztériázol, csak a saját tehetségtelenséged bosszant. Ilyenkor a te ritmusod szerint történik minden.

Nem jelent semmit, hogy valakinek van-e küldetése vagy nincs.

Vannak világhírű tudósok, akiknek sikerült négy-öt gyerek mellett Nobel-díjat szerezniük, másoknak meg egész életükben sem jön össze, hiába ülnek otthon néma csöndben.

Egészen más gyerekként megélni egy politikai rendszert, mint felnőttként.

Végtelen szabadságérzetet ad, ha a legtöbb összefüggést nem látja az ember.