Váci Mihály

Váci Mihály

(54 idézet)

1924. december 25. — 1970. április 16.
magyar költő, műfordító

Figyelés

Könyvek

Hová lettek a drága vereségek,
amelyek nélkül győzni nem lehet!
S minden - amit adhatott ez az élet,
s amit, gazdagon, el is veszthetett!

Hová lettek!? - Ó, nem is vettük észre
- amig tolongtunk rajta - az utat!
De jó lenne már felnézni az égre,
- s elsírni egyszer szívből magamat!

Én gyalog fogok hazamenni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

31

Érzem, hogy már rabom vagy,
s Tiéd már szabadságom.
Olyan szorosan foglak,
hogy lélegzetre vágyom!

Az állatok velem
rokoni lények.
Bennük a létről emberi tudást érzek.
(...)
Az ember kulturált vad, nagyobb a bűne:
- képes az erkölcsre,
kapható a bűnre.

Amivel magamhoz kötnélek,
csak engem fojt, vág, köt a gúzs.
Én fuldoklom, már alig élek,
s Te egyre jobban szabadulsz.

Legyen áldott a Te neved,
melytől most is remeg az éj.
Áldott legyen a szégyened,
amelybe elrejteztél.

Magasztaltassék a Te neved,
és arcodon a mályvák,
és első pirulásodat
angyalok zavartan imádják.
Áldassanak örök mámorral
s felujjongó idegek,
és első remegéseid értem
megszenteltessenek.

Ha szólsz - a gondolatot mindég
mért, elhelyezett szavak tartsák,
mint pillérek a hidak ívét,

mikből ha több van - nem merész
az ív, - de ha egyet elvesznek,
a semmibe hull az egész.

A sarkokon órákig álldogálok.
Hazamehetnék - de minek? miért?
Semmi közöm már e világhoz,
és most tudom csak, hogy mit ér!

Megfordulok, - de merre menjek?
Hiszen te nem vagy már sehol!
Soha, sehol már meg nem lellek,
s mindig itt leszel valahol.

143

És nem hasonlítlak angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítsz forrón, sírva, magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.

Tudom, nincs nagyobb az emberi sorsnál:
- a kezdetnél tudni: mi lesz a vég!
s feledni mégis minden csóknál
a Múlást: az élő eszméletét.

30

Nem hangzik messze, de könnyebben ér el
a szívünk mélyére a halk beszéd:

a szerelem is egypár halk igével
remeg fel, amikor legjobban ég.

Nem szerelem ez már, - könyörgés:
- engedd, hogy magam visszaadjam,
hisz mindazt, mi lehettem volna,
- bár elrontottam - Tőled kaptam.

Ha elzokognám, hogy mivé lettem,
mióta tévelygő vágyam Téged keres,
tudnád: ilyen sorsot milyen öröm feledtet,
milyen szerelmek ösvényén vezess!

Ki fénybetartja, felkiált:
- Ilyen szörnyeteg a szívem,
ha szerelem derengi át! -
- hát ha gyűlöl - akkor milyen?

Sokan kiáltoznak, s ha arra vágytok
hogy hallatsszon hangotok,
ti ne úgy legyetek hallhatóvá, hogy
a lármán túlharsogjatok:
- hajoljatok közel az emberek arcához,
s közelről, halkan szóljatok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom