Váci Mihály

Váci Mihály

(54 idézet)

1924. december 25. — 1970. április 16.
magyar költő, műfordító

Figyelés

Könyvek

 IdőKedvencHossz

Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.

1010

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,
s egy tekintetük elhitesse véled:
szép dolgokért élsz - és érdemes élned.

Ma sem volt könnyű élni
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem!

Emlékszel? Engem elfeledhetsz.
De a percekre emlékezzél,
mikor odabújtál a szívemhez
és magadról megfeledkeztél.

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem szerelem ez már, - könyörgés:
- engedd, hogy magam visszaadjam,
hisz mindazt, mi lehettem volna,
- bár elrontottam - Tőled kaptam.

Nem elég a célt látni, járható útja kell!
Nem elég útra kelni, az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek, elöl indulni el!

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket - tudni kell!

A sarkokon órákig álldogálok.
Hazamehetnék - de minek? miért?
Semmi közöm már e világhoz,
és most tudom csak, hogy mit ér!

Megfordulok, - de merre menjek?
Hiszen te nem vagy már sehol!
Soha, sehol már meg nem lellek,
s mindig itt leszel valahol.

143

Ne hagyj magamra - félek,
attól, mi véled együtt élve - múlt már,
s még jobban attól, ami jönne
tenélküled, ha másfelé indulnál.

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
(...)
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?

hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?

Elmúlnak így azt estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
szemem ki sem nyitom.

Amivel magamhoz kötnélek,
csak engem fojt, vág, köt a gúzs.
Én fuldoklom, már alig élek,
s Te egyre jobban szabadulsz.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom