Wass Albert

Keresztszülőnek lenni annyit jelent, mint kézen fogni egy tapogatódzó kicsi lelket s szelíden kivezetni a sötétségből a világosság felé. Annyit jelent, mint fényt és melegséget terjeszteni, a fényből és melegből védőfalat építeni a sötétség és a gyűlölet ellen.

Az egyedüllét nem árt senkinek. Az egyedüllét nem ront meg senkit. (...) A többit elrontotta már az, hogy nem voltak soha egyedül. Hogy nem voltak eleget egyedül, és nem tanulhattak meg olyan dolgokat, amiket az erdő meg az egyedüllét tanít. Hanem megteltek sok másféle dologgal, hazugságokkal, amiket egymásnak összehazudtak, félelmekkel, amikkel egymást riasztgatták, és megteltek valami rosszasággal, ami a szemükre borult, mint egy hályog, és csak azon keresztül tudják látni a világot és a többi dolgokat.

Kétféle ember van ezen a világon, (...) az egyik karddal farag világot magának, a másik ekével. De a karddal faragott világot egy másik kard ledöntheti, s újjáfaraghatja nagyon is gyorsan. Maradandót csupán az eke farag.

Sokat szenvedett föld ez az ország, áhítattal tegye lábát reá, aki messziről jön!

Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert.

A magántulajdon bűnös önzés, tulajdonképpen nem egyéb, mint lopás, mert valójában Isten a világot minden ember számára egyformán teremtette, s ezáltal az egész emberiség együttesen bírja a világot, minden közös, és senkinek sincsen joga, hogy magának tulajdonítson el bármit is, egyedül.

Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.

Törvény és rend nélkül nincs emberi világ.

Ritmusod, bár messziről is, érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.

Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.

Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre.

Megelevenedik sok régi emlék, elmosódott képek új színeket nyernek, régi szavak szólnak elő a csendből százszor és ezerszer. Ilyenkor az álmodozás szétnő, s az elmúlt idők fölé emelkedik, kijavít hibákat, miket a lelkiismeret eléje tesz, mint szabó elé a rosszul varrt ruhát. Csak ilyenkor lehet mindent elölről kezdeni s másképpen, megnyugtatóbban rendezni rég elvégzett dolgokat, csak ilyenkor lehet színes csodává álmodni a múltat, s igaznak, szépnek hinni a jövőt.

Vajon nem mindnyájan ezért a titokért élünk? Hogy földerítsük életünk nagy titkát, az Istent? S mit tettem én, hogy megoldjam a titkot, a magamét? Hogy ne csak higgyem, hanem tudjam is...?

Az ember, amíg igazságos úton halad, addig bátran mehet minden veszedelemmel szemben. De mihelyt a ravaszsággal, az elfogultsággal, az egyéni becsvággyal akarja magát előbbre helyezni másoknál: előbb-utóbb elbukik.

Az elmulást ki soha sem csodálta,
akinek nincs egy délibábos álma:
Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény...