![]() | William Wordsworth(17 idézet) 1770. április 7. — 1850. április 23. |
Megtanultam
másképp nézni a Természetre, mint a
gondtalan ifjú; s kihallom belőle
az emberiség csöndes, bús zenéjét:
nem durva, sértő, de van ereje,
hogy tisztítson, legyőzzön. Szellemet
láttam meg benne, nagy eszmék vidám
izgatóját; valami áthatóbb,
fenséges értelmet, melynek lakása
a naplementék tündöklése és
az élő szél s a kerek óceán
és a kék ég.
Földünk új lakója, óh, édes jövevény!
A látnokok jövendölése úgy szólt
hogy létezel bár, s embereknek születtél,
hajdani életed is ember volt,
sokkal előbb, mint hogy anyád most
keblére ölelhet téged, gyámoltalan idegent.
A természet legyen tanítód.
Világa gazdag, s míg
áldását ontja szívünkre s ránk -
egészség lehelte bölcsesség,
vígság lehelte igazság.
Teljes félórát néztelek,
kis lepke... Hogy ringott veled
az a sárga virág, s bizony,
ettél? aludtál? nem tudom!
Mily csöndes voltál! befagyott
tenger sem csöndesebb!
de hogy örülsz majd, amikor
megtalál és tovasodor
a szél a fák felett!
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.
Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.
Az ember életének ez a legjava, a szeretet és jóság kicsiny, névtelen, gyorsan elfeledett cselekedetei.
Egy egyszerű gyerek, aki könnyedén vesz levegőt és minden porcikájában érzi az életet, mit is tudhatna a halálról?
A költészet minden tudások közül a legelső és a legutolsó - épp oly halhatatlan, mint az emberi szív.