Závada Péter

A szerelem ritka prímszám, kettőnkkel
elsőre nem tűnik oszthatónak.

Ha mégis találkoznánk,
elmondanám, ami egy ideje foglalkoztat:
hogy az éjszaka csak a bolygó ránk
vetülő árnyéka, hogy az emléked is,
mint a ritka légkör: még bőven meg lehet fulladni benne.

Mit kaptál, csak a jellemem.
Külcsín vagyok, semmi más.
Azt remélted, kell legyen
a lét mögött identitás.

Az anya képe gyakran ráolvasódik a kedves képére. (...) Az ember nem mindig van tudatában annak, hogy nem épp az anyukáját próbálja-e helyettesíteni a partnerével.

Az ember stresszből és szorongásokból felépít magának egy másik testet a saját testén belül, ami aztán szép lassan elpusztítja.

Vannak vakok, akik foltokat látnak, de vannak, akik semmit, mert nem működnek a látóidegeik. Ilyesmit érez a lírai én a sokadik szakítás vagy családtag elvesztése után. Nincs mibe kapaszkodnia.

Tudod, a szerelem sötétben
termelődik, mint a melatonin.
Ez ahhoz kell, hogy aludni tudjunk.
Mármint a szerelem. Aztán ha végre
sikerül, biztos megint valami rémálom
jön majd, hogy már nem az enyém
vagy, hanem valaki másé: mint
aneszteziológusok álma.

A tartós gyász éppolyan káros,
mint a makacs fagyok. Roncsoló hatású
jéglencsék keletkeznek tőle a gondolataimban,
mire reggelre bennem is folyékonyra fagysz.

Ahogy kiejtem, a földre zuhan
a neved, és meglazítja a foghíjas
parketta léceit. Még egy ilyen
becsapódás, és szilánkosra
törnek padlón heverő viszonyaink is.

A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.

Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta. Az képtelenség,
hogy mától az elöl felejtett tej vagy
a számban a fogak egy új időszámítás
szerint romlanak. Legalább át kéne
csempészni magamból valamennyit
ebbe az új korszakba, hogy ezután is legyenek
a múltammal kapcsolódási pontjaim.

Az elgurult szavakat
összeszedni fölösleges. Ha olykor kérdez is
még rólunk bárki, a válaszaidban minden
határozatlan névelő én vagyok.

Békülni nem volt hova
nem lehettem egyszerre
a fájás kiváltó oka
s önnön hazug gyógyszere.

Hogy szeretlek, csak nyers nyelvtan,
s ki üres, részed nem lehet,
semmim sincs, hát velem van
az, hogy elengedtelek.

Oly sok idő megy el formaságra,
az embernek nincsen is élettere.
Mint ez a gondolat a szótagszámba,
napjaidba, lám, nem férek bele.