William Pullen

(28 idézet)

brit származású pszichoterapeuta

Figyelés

Könyvek

Bátorság kell ahhoz, hogy tisztán akard látni önmagad. Ha nem békélsz meg teljesen azzal, aki vagy, folyamatos feszültségben fogsz élni. Amint belátod, hogy nem érdemes becsapni magad, szabaddá válsz.

Próbálj úgy tekinteni az önkritika minden mozzanatára, mint a fejlődés esélyére. Értékeld a helyükön a hibáidat - minden ilyen alkalom egy-egy lehetőség, hogy kedvesebb legyél önmagaddal, és elfogadd magad olyannak, amilyen vagy.

Harag: mindössze öt betű, de ami a betűkből összeáll, képes egész sorsokat megmérgezni. Az egyik legveszedelmesebb dolog, ami csak létezik, mert szisztematikusan, ám szinte észrevehetetlenül férkőzik be életünk minden lehetséges szegletébe.

Nem dőlhetünk hátra a karosszékünkben arra várva, hogy a világ minden reggel bekopogtat az ajtónkon egy kész tervvel az adott napra. Nekünk kell lépéseket tenni a céljaink felé ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni, és elérjük, amit szeretnénk.

El kell fogadnunk, hogy nem tudjuk teljesen átformálni sem önmagunkat, sem a világot, amelyben élünk. Ha megbékélünk ezzel az egyszerű igazsággal, segíthet enyhíteni a stresszt és a szorongást, amely épp annak révén keletkezett bennünk, hogy próbáltuk tagadni ugyanezt a tényt.

Olykor óhatatlanul zsákutcába jutunk, fizikai, mentális vagy érzelmi téren, de ez rendben van így. Tartsuk magunkat mindig a tervhez, és eljutunk oda, ahova indultunk. Az út talán hosszabb, és esetleg máshogy ér véget, mint ahogy eredetileg terveztük, de a kitartás végül kifizetődik.

Azt gondoljuk, hogy bűneinket nem lehet megbocsátani, elfelejteni, de azt szem elől tévesztjük, hogy mindenki más ugyanezt gondolja saját magáról. A történet mindig változik - mindenkinek valami mást kell megtanulnia -, de mindegyikünket csak egyetlen pillanat választ el az új kezdettől.

Nehéz lehet felelősséget vállalni azért a fájdalomért és szégyenért, amit mások akasztottak ránk, de jogos vagy nem, egyedül kell megbirkóznunk ezekkel az érzésekkel. Lehet, hogy nem te vállaltad magadra ezeket a terheket és nem tettél semmit, amivel ezt kiérdemled, de benned vannak és neked kell megbirkóznod velük.

A múlt eseményei nem lehetnek fontosabbak, mint az a felelősség, hogy kezelnünk kell a régi tettek következményeit a jelenünkben. A gyógyulás nem abban rejlik, hogy folyton újraéljük a múltunkat, hanem abban, hogy felismerjük a hatását. Annál több erőt ad, minél pontosabban meg tudjuk érteni, milyen szerepe volt a jelenünk formálásában.

A növényekhez hasonlóan mi is a fény tele fordulva próbálunk növekedni. Másképp fogalmazva: nem arra törekszünk, hogy megszerezzünk valamit, ami hiányzik az életünkből, hanem hogy felismerjük azt, amivel eddig is rendelkeztünk, részünk volt, csak nem hasznosítottuk. Ez az életünk helyes, pozitív megközelítése - ha ugyanis megteremtjük magunknak a megfelelő körülményeket, a növényekhez hasonlóan mi is növekedni, fejlődni fogunk.

Minden alkalommal, amikor történik velünk valami, két nyíl talál el minket. Az első maga az esemény, a történés. A második a reakciónk az adott történésre, és mindaz, amit még hozzáteszünk. Az első nyíl mindenképp eltalál minket, ám léteznek módszerek, amelyekkel elháríthatjuk a másodikat. A tudatos jelenlét révén megtanulhatjuk, hogyan fókuszáljunk az első nyílra, és miképp háríthatjuk el mindazt a zavart, frusztrációt és bizonytalanságot, amely a második nyíllal jár.

Indulj el, és ne állj meg! Ha az első lépések kicsik és esetlenek, akkor se add fel, menj tovább és nyújtsd meg őket, amennyire csak lehet, mindaddig, amíg az apró lépéseket fel nem váltják a hosszú, magabiztos, határozott léptek! Légy önmagad jószívű és támogató mentora! Ha esetleg elakadsz, hagyj időt magadnak, rendezd a soraidat, de mindenképp folytasd az utat! Képzeld azt, hogy egy jóbarát, vagy egy szeretett személy felkészítésében veszel részt, és bánj úgy magaddal, ahogy vele bánnál, ha a helyedben lenne! A legjobb edzők türelmesek, megértők, képesek megbocsátani és inspirálják a tanítványaikat. Legyél saját magad edzője, lelkesítsd, és ünnepeld magad a partvonalról!

A test magáért beszél, jelzései egyértelműek és erőteljesek, elmondja, hogy mi tesz boldoggá, mi szomorít el, hogyan kezeled a feszültséget, miként reagálsz arra, ha valami feldühít. Görnyedt testtartásod elárulja, mekkora súly nehezedik a válladra ezen az amúgy is ködös, nyirkos hétfő reggelen. A ma lépteinek könnyedsége fakadhat egy tegnapi jó hírből. A futásod kifejezheti, hogyan mozogsz a világban, vagyis hogyan boldogulsz a hétköznapokban, a magánéleti és munkakapcsolataidban. Sietősen fogsz hozzá a feladataidhoz, de hamar elfáradsz? Következetes vagy, egyenletes sebességet diktálsz magadnak, ám nem tudsz elengedni dolgokat, akkor sem, ha muszáj? Vagy csak a célszalag lebeg a szemed előtt, és elfelejted, hogy az is fontos, hogyan futsz?

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom