Anett121 kedvenc idézetei

Nem könnyű dolog a sok [filozófiai, vallási] rendszerből kiválasztani a helyeset; az egyik ezt választja, a másik azt, a bölcs - egyiket sem.

Buddha

Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövönek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.

Buddha

Amit gondolunk, azzá leszünk. Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk: miért haragudnánk emiatt másokra?

Buddha

Helyzetünket paradicsomiként vagy pokoliként is megélhetjük: minden a felfogásunktól függ.

Pema Chödrön

Nincs semmi okos dolog, ami azt sugallná, hogy ne légy boldog.

Buddha

A szenvedés csökkentése érdekében meg kell különböztetni a fájdalmat magát attól a fájdalomtól, amit mi okozunk csupán azzal, hogy rá gondolunk. A félelem, a düh, a bűntudat, a magány és reménytelenség mind olyan érzelmi reakciók, amelyek képesek felerősíteni a szenvedést.

Buddha

Létünk olyan, mint a vonuló őszi felhők,
A lényeg születését és halálát látni olyan, mint egy tánc látványa,
Egy emberöltő annyi, mint egy fényvillanás az égen,
Úgy elsuhan, mint a hegyi patak a meredek hegyoldalon.

Buddha

Több ezer gyertyát gyújthatnak meg egy egyetlen gyertyáról, de a gyertya életét nem fogják megrövidíteni. A boldogság sem csökken soha azáltal, hogy megosztják.

Buddha

Az egész létezés titka, hogy soha nem lenne szabad félned. Sose félj attól, mi lesz veled, ne számíts senkire. Abban a pillanatban, amikor elutasítasz minden segítséget, szabad vagy.

Buddha

A sors mindenkit a spirituális világ felé irányít, csak nem mindenki érti az utalásait. A spiritualitás az én értelmezésemben persze nem azt jelenti, hogy el kellene szakadni a valóságtól, és valamiféle elvont lelki-szellemi, felhők közötti világban kellene lebegni. Sőt, aki valójában spirituális, az minden szándékát és gondolatát leföldeli, azaz itt a 3D-ben fizikailag is megvalósítja, de az ehhez szükséges információkat nem a racionális elméjéből, hanem egy sokkal hitelesebb helyről, a tudata központjából, a szívéből szerzi be.

Ara Rauch

A démonok olyanok, mint a dzsinnek vagy a filozófiaprofesszorok - ha nem teljesen pontosan fogalmazol, boldog örömmel adnak neked abszolút precíz és tökéletesen félrevezető válaszokat.

Terry Pratchett

Mi a filozófus? Favágó a kérdőjelek erdejében. Azon dolgozik, hogy kivágja az erdőt. S amíg ír - háta mögött a kérdőjeleknek új erdeje nő.

Gárdonyi Géza

Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek, olyan békések és szerények,
Soká, soká állok és nézem őket.
Nem izzadnak és nem nyöszörögnek sorsukon,
Nem fekszenek ébren a sötétben, siratva bűneiket,
Nem keserítenek el Isten iránti kötelmeik megvitatásával,
Egyik sem elégedetlen, egyik eszét sem veszi el a bírás tébolya,
Egyik sem térdel a másik előtt, sem egy ezer évvel előbb élt fajtájabeli előtt,
Egyik sem tekintélyes vagy szerencsétlen az egész földkerekségen.

Walt Whitman

Az olyan kicsi kalitkánál, amiben a madár repülni sem tud, csak az akkora nagy kegyetlenebb, amiben a madár azt hiszi, hogy tud repülni.

Caroline Kepnes

Azt képzelni, hogy a kutya gondolkodása egyszerűen az emberi diskurzus lebutított formája, lealacsonyító a kutyára nézve. Számomra, kommunikációjuk lenyűgöző nagysága és változatossága dacára, éppen az teszi különösen becsessé a kutyákat, hogy nem használnak nyelvet. A hallgatásuk az egyik legvonzóbb vonásuk tud lenni. Ez nem némaság: csak a nyelvi zaj hiánya. A kutyával való együtt hallgatásban nincsen semmi kínos: sem abban, ha a szoba túloldaláról bámul minket, sem abban, ha álmosan egymás mellett heverünk. Ahol a nyelv véget ér, ott kapcsolódunk össze igazán.

Alexandra Horowitz

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom